Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Török Kata a magyar női röplabda-válogatott új csapatkapitánya

Létrehozva:

Nagy Eszter (b) és Török Kata (j), valamint a holland Lonneke Slöetjes (háttal) a női röplabda Európa-bajnokságon játszott Magyarország-Hollandia mérkőzésen a Papp László Budapest Sportarénában 2019. augusztus 29-én. | Fotó: MTI / Czagány Balázs

Megfiatalított kerettel is szeretnének minél több mérkőzést nyerni az Európa-liga arany divíziójának pénteken rajtoló csoportkörében.

Az együttes új csapatkapitánya, az ezúttal pihenőt kapó Szakmáry Grétát helyettesítő Török Kata elmondta, jó érzés, hogy Jakub Gluszak szövetségi kapitány őt nevezte ki, de a Gluszak a csapatmegbeszélésen azt hangsúlyozta, hogy most egy kicsit mindenki kapitány.

„Nehéz bármilyen célt kitűzni úgy, hogy egyelőre azt sem tudjuk, az ellenfelek teljes kerettel érkeznek-e vagy sem. Az alapvető cél, hogy meccset, meccseket nyerjünk, de a többiek nevében is mondhatom, hogy szeretnénk meglepetéseket okozni” – mondta a Vasas ütőjátékosa, aki szerdán ünnepelte 23. születésnapját, és hozzátette, hogy csapatkapitányként nyilván még nagyobb rajta a nyomás és a felelősség, de bízik abban, hogy ennek pozitív hatása lesz a játékára.

„Jó érzés, hogy a szövetségi kapitány bízik bennem, nagyon szeretném megmutatni, hogy azok után, hogy az Európa-bajnoki selejtezőkön kezdőjátékos voltam, ezt a tisztet is kiérdemeltem” – mondta Török.

A keretből a kulcsemberek közül Szakmáry mellett Király-Tálas Zsuzsanna és Pallag Ágnes is hiányzik, továbbá Németh Anett sem épült fel még novemberi súlyos térdsérüléséből, ő viszont a csapattal tartott.

A magyarok az EL-ben péntektől vasárnapig Prágában játszanak, és ott is maradnak. Az eredeti tervek szerint jövő péntektől vasárnapig Minszk adott volna otthont a második tornának, ám a feszült fehérorosz helyzet miatt ez változott. Az európai szövetség, valamint az érintett országok szövetségi vezetőinek csütörtök reggeli megbeszélésén az a döntés született, hogy – miután a beloruszok el tudtak utazni Csehországba – a négy válogatott Prágában marad és szerdától péntekig ott játssza le a csoportkör második felét is.

A csoportokból az első helyezett jut biztosan a június 19-20-i, bulgáriai négyes döntőbe.

Mostani ellenfeleink közül a magyar csapat a horvátokkal és a fehéroroszokkal az augusztus 18-án kezdődő Európa-bajnokságon is azonos csoportban szerepel.

*

Sima győzelem a férfiaknál

A magyar férfi röplabda-válogatott már csütörtökön megkezdte hétvégi szereplését az Európa-ligában: az ezüst divízió negyedik fordulójában csapatunk 3-0-ra legyőzte az osztrák válogatottat. A mieink a kvartett első helyéről várták a luxemburgi folytatást, miután egy hete Ausztriában a házigazdákat 3-2-re, a Luxemburgot 3-0-ra, míg a horvátokat 3-1-re győzték le. Koch Róbert tanítványai pénteken Horvátországgal, szombaton pedig Luxemburggal találkoznak. 

B csoport, 4. forduló: Magyarország–Ausztria 3-0, Horvátország–Luxemburg 3-0.

A csoport állása: 1. Magyarország 11 pont, 2. Horvátország 8, 3. Ausztria 5, 4. Luxemburg 0.

 

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink