Kiemelt hírek
Puskás Ferenc utcát avattak Madridban
Ünnepélyes keretek között avatták fel az Aranycsapat, a Bp. Honvéd és a Real Madrid legendás labdarúgójáról elnevezett utcát.
„Büszkék vagyunk Puskás Ferencre, mint a legismertebb magyarra, aki a pályafutását a nehézségekkel és kihívásokkal teli történelmi időszakban tette rendkívül sikeressé” – fogalmazott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kelet-madridi Vicálvaro kerületben tartott rövid ünnepségen, ahol Szöllősi Györggyel, a Puskás-ügyek nagykövetével közösen leplezték le a Puskás Ferenc nevét viselő utcatáblát.
Beszélt arról, hogy bár az Öcsi becenévre hallgató focilegenda 15 éve elhunyt, még mindig emlékeznek rá világszerte. Méltatta „a kor legjobb futballistájának” teljesítményét, és felidézte máig megdöntetlen rekordját: az elmúlt 60 évben senki nem tudott négy gólt rúgni a Bajnokok Ligája (akkor még Bajnokcsapatok Európa Kupája – a szerk.) döntőjében.
A tárcavezető a spanyol és a magyar nemzet közötti összekötő kapocsnak nevezte Puskás Ferencet, köszönetet mondott a spanyoloknak, a Real Madridnak és Madrid városának is, amiért méltó módon őrzik emlékét.
„Puskás Ferenc a Real Madrid történetének alapvető figurája, a Real Madrid legendáját lehetetlen lenne megérteni Puskás Ferenc nélkül. Puskás Ferenc rajta van a címerünkön, a pólónkon, az egyenruhánkon és mindig is a szívünkben őrizzük” – fogalmazott Emilio Butragueno, a Real Madrid nemzetközi igazgatója, a nyolcvanas-kilencvenes évek világklasszis játékosa.
Butragueno hozzátette, hogy Puskás tagja volt egy felejthetetlen generációnak, amely hozzájárult ahhoz, hogy a Real Madrid mítosszá nője ki magát.
„Nagyon nagy büszkeséggel tölt el minket, hogy ezentúl egy olyan utcánk is van, amely örökre emlékezetessé teszi Puskás Ferenc alakját” – mondta.
Az ünnepségen részt vett Puskás Ferenc unokája és dédunokája is, valamint Amancio Amaro, a Real Madrid egykori csatára, aki 1962-től 1966-ig játszott együtt a Spanyolországban Pancho becenéven közismert magyar legendával.
Puskás Ferenc az 1956-os forradalom leverése után emigrált Spanyolországba, ahol 1958 és 1966 között játszott a „királyi” klubban.
MTI / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!