Kiemelt hírek
Baranyi: Még le lehet állítani a Fudant
A IX. kerület polgármestere erről a 168.hu-n futó KeljfelJancsi című műsorban beszélt csütörtök reggel.
Baranyi Krisztina szerint nem teljesen reménytelen elérni, hogy ne épüljön meg a Fudan Egyetem, egyelőre ugyanis még semmi visszavonhatatlan nem történt.
Mint mondta, a projektért kormányzati oldalról felelős Palkovics Lászlóval és Karácsony Gergely főpolgármesterrel közös egyeztetésük alapján az volt a benyomása, hogy a miniszter nagyon bizonytalan volt, sok kérdésre nem tudott válaszolni.
„Megkérdeztem, hogy hová tűnt a diákváros a tervekről, azt mondta, hogy az megvan, egyetemvárost is terveztek, mindig is a része volt, a térképen is szerepel, de arra nem lehet magyarázatot adni, hogy miért van az, hogy ugyanazon a területen ugyanakkora helyet foglal el a Fudan, mint amekkora a Diákváros lenne” – mondta Baranyi, állítva, hogy a legtöbb kérdésükre nem érkezett érdemi válasz.
A ferencvárosi polgármester úgy véli, egyelőre „semmi olyan megállapodás nem született, amit ne lehetne mindenféle következmény nélkül felmondani.” A Fudan ügyében a 2022-es választásokig azonban megteheti a kormány, hogy megköt egy olyan államközi szerződést, aminek a felbontása már nagyon-nagyon súlyos következményekkel járna, ez lehet például egy hitelszerződés . „Ezt szeretnénk megakadályozni” – mondta Baranyi, aki szerint több fideszes politikus is neheztel a Fudan gondolatára, mert úgy gondolja, hogy a Direkt 36 oknyomozó portálnak csak belső körökből szivárogtathatták ki az információkat.
„Volt olyan fideszes, aki megkérdezte tőlem, hogy ez a Fudan-terv Gyurcsány ötlete volt-e” – Baranyi szerint ez arra utal, hogy a kormányoldalon sem mindenkinek tetszik a mostani irány.
„Miközben velünk egy éve egyeztetnek a Diákváros terveiről, eközben már másfél éve ugyanerre a területre tervezik a Fudan épületeit” – mondta, hozzátéve, hogy nem véletlenül titkolták el a projektet.
168.hu
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!