Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Már főigazgatója is van a Fudan-alapítványnak

Létrehozva:

A Diákvárosnak és/vagy a Fudan egyetemnek helyet adó Nagyvásártelep | Fotó: Karancsi Rudolf

Főigazgatóval bővült a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány gárdája.

A kuratóriumi elnök, Palkovics László mellé ebbe az újonnan létrehozott pozícióba nemrég kinevezték Bertáné Dr. Bényi Krisztinát. 

A változtatást az alapítvány kuratóriuma kezdeményezte október 8-án, a változásbejegyzési kérelmet pedig október 18-án hagyta jóvá végzésében a Fővárosi Törvényszék – írja hivatalos iratok alapján a hvg.hu

Bertáné Dr. Bényi Krisztinának semmi köze az egyetemi szférához. Ezzel szemben dolgozott a Csongrád Megyei Egészségbiztosítási Pénztárnál, majd a megyei kormányhivatalban, végül 2015-től a Miniszterelnökségen, ahol előbb főosztályvezető volt, majd Kósa Lajos rövid tárca nélküli minisztersége idején a titkárságvezetője, később 2018-2020 között a Modern Városok és Falvak fejlesztésének koordinációjáért felelős helyettes államtitkár volt – hívja fel a figyelmet a portál.

A főigazgató önállóan, általános érvénnyel és határozatlan ideig képviseli az Alapítványt – tartalmazza a változásbejegyzési végzés, amely azt is rögzíti, hogy a kuratóriumi elnök Palkovics László „képviseleti joga változatlan, vagyis a miniszter szintén önálló, általános érvényű és határozatlan idejű képviselettel bír, ami azt jelenti, hogy nem ketten együtt döntenek, hanem mindketten külön-külön is teljeskörű döntési jogkörrel bírnak.

Az Alapítvány fő feladata a Fudan Hungary Egyetem fenntartása – hasonlóan a „modellváltó” egyetemek alapítványaihoz –, de mivel az egyetem még nem működik, nincs is mit fenntartani. Viszont a közérdekű vagyonkezelő alapítványnak máris komoly állami vagyona van – 600 millió forintnyi pénz és 13,2 milliárd forint értékű állami ingatlan –, ezzel pedig a kuratórium gazdálkodhat, vállalkozhat.

A hvg számos kérdést tett fel a kinevezés kapcsán az innovációs tárcának, választ azonban egyikre sem kaptak.

A kínai hitelből, kínai kivitelezőkkel tervezett gigaberuházásról népszavazás fog dönteni – ígérte korábban a kormány. Karácsony Gergely főpolgármester népszavazási kezdeményezést is benyújtott az ügyben, ám azt többen megtámadtak a Kúrián. Szeptember végén Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere jelentette be: változtatási tilalom elrendelésével akadályoznák meg a kínai egyetem építését. Mint a Népszava felhívja a figyelmet, vasárnap lejárt a maga szabta határidő, így a Fővárosi Közgyűlésnek saját határozata értelmében vissza kellene vonnia az atlétikai világbajnokság megrendezéséhez korában adott hozzájárulását.

Legnépszerűbb cikkeink