Nagyvilág
Újranyit Olaszország, a vendéglátóhelyek és a múzeumok is üzemelhetnek
Az ország egész területén feloldják a szigorú korlátozásokat: kinyitnak a vendéglátóhelyek és a múzeumok is.
Február elsejétől Olaszország egész területén feloldják a koronavírus-járvány miatt korábban elrendelt szigorú korlátozásokat, ami többek között azt jelenti, hogy újraindul a vendéglátás és újranyitnak a múzeumok, például a novembertől lezárt Vatikáni Múzeum és a Colosseum is.
Az ország egyetlen régiója sem marad „vörös”, vagyis kiemelten veszélyes, teljesen lezárt zónában, a húsz olasz tartományból tizenöt a mérsékelten járványveszélyes „sárga” fokozatba kerül át. Közöttük szerepel a két legnépesebb régió, vagyis a tízmilliós Lombardia, Milánó városával, valamint a majdnem hatmillió lakosú Lazio, a főváros Rómával.
Az enyhítés értelmében ismét engedélyezik a vendéglátás működését napközben: újranyitnak a hónapok óta kizárólag elvitelre dolgozó bárok, kávéházak, éttermek, és este hat óráig fogadhatják a vendégeket a megfelelő biztonsági távolság betartásával. Hétközben újranyitnak a bevásárlóközpontok, hétvégén azonban továbbra is zárva kell tartsanak. Engedélyezett a városok, települések közötti közlekedés is az egyes régiókon belül. Újranyitják kapuikat az olasz múzeumok, amelyek hétfőtől péntekig előzetes foglalással látogathatók. Február elsejétől nyit a Vatikáni Múzeum és a római Colosseum, és ismét látogathatók lesznek a pompeji ásatások is.
Az országos korlátozások között fennmarad az éjszakai kijárási tilalom, este tíztől reggel hat óráig. A rokonok, ismerősök látogatása továbbra is csak naponta egyszer engedélyezett úgy, hogy az egy háztartásban élőkhöz két felnőtt csatlakozik. Február közepéig még tilos a tartományok közötti közlekedés, hacsak nem munkavégzés vagy más súlyos indok miatt történik. Egyelőre zárva maradnak a sípályák.
„Narancssárga”, azaz közepesen járványveszélyes zóna marad az északi Bolzano térsége, a középolasz Umbria és a déli Puglia, Szicília, Szardínia.
A november első hetétől alkalmazott szigorú korlátozások oldását az olasz egészségügyi hatóságok szerint a javuló járványadatok teszik lehetővé. A napi esetszám továbbra is 15 ezer körüli, az elhunytak száma túllépte a 87 ezret, de a hivatalos számok a kórházak telítettségének enyhülését mutatják. Olaszországban tavaly január 31-én vezették be az egészségügyi vészhelyzetet, amely azóta is érvényben van.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!