Nagyvilág
Andrzej Duda büntetőintézkedéseket sürget Oroszországgal szemben
A lengyel elnök szerint az EU-nak erősítenie kell az Oroszország elleni szankciókat.
A lengyel államfő szerint az Európai Uniónak erősebb – akár a Gazprom orosz gázipari óriáscég európai tevékenységére is kiterjedő – szankciókat kellene bevezetnie Oroszországgal szemben az Alekszej Navalnij ellenzéki politikussal szembeni bánásmód miatt – írja az MTI a Financal Times című lapra hivatkozva.
Andrzej Duda a londoni üzleti napilap hétfői kiadásában megjelent interjúban kijelentette: „teljesen indokolt” szóba hozni a Moszkvával szembeni további szankciók lehetőségét, tekintettel egyrészt a Navalnijjal szembeni fellépésre, másrészt a továbbra is megoldatlan georgiai és ukrajnai konfliktusokban játszott orosz szerepre.
„Nincs más békés módja a nyomásgyakorlásnak egy olyan országgal szemben, amely megsérti a nemzetközi jogot. A nemzetközi jog elsőbbsége ebben az esetben alapvető fontosságú. Addig nincs háború, amíg a nemzetközi jogot betartják. Ha a nemzetközi jogot megsértik, abból mindig konfliktus támad” – fogalmazott a lengyel elnök.
Hozzátette: a konfliktus elkerülésének egyetlen módja a nemzetközi jog tiszteletben tartásának kikényszerítése, ez pedig „puskák, ágyúk és bombák nélkül” csak szankciókkal lehetséges.
Andrzej Duda kijelentette, hogy Lengyelország készen áll a konszenzus kialakításának elősegítésére ebben a kérdésben.
A lengyel államfő szerint Josep Borrellnek, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének is újra kellene gondolnia a jövő hónapra tervezett moszkvai látogatását. „Hiba lenne ez a látogatás, ha feltételéül nem Navalnij szabadon bocsátását szabnák” – fogalmazott.
Duda szerint a Moszkvára gyakorolt nyomás fokozásának eszköztárába tartozhatna a Gazprommal szembeni fellépés is.
„Úgy gondolom, hogy ha korlátok közé szorítjuk a Gazprom gazdaságos működésének lehetőségeit az Európai Unió területén, akkor előrelépés történhet a nemzetközi jog, valamint az emberi és a politikai jogok oroszországi tiszteletben tartása felé, mivel (a Gazprommal szembeni fellépés) komoly fejlemény lenne Oroszország gazdasági érdekeinek szempontjából” – mondta a Financial Timesnak a lengyel elnök.
A brit napilap felvetette, hogy Andrzej Duda csak akkor gratulált Joe Biden amerikai elnöknek, amikor az elektori kollégium megerősítette Biden elnökválasztási győzelmét. A Financial Times felidézte azt is, hogy Biden a választási kampányban Fehéroroszországgal együtt emlegette Lengyelországot, amikor a világszerte felemelkedőben lévő totalitárius rendszerekről szólt.
Andrzej Duda azonban az interjúban igyekezett kicsinyíteni mindkét ügy jelentőségét, mondván: Varsó és Washington kapcsolatai túlságosan fontosak ahhoz, semhogy egyetlen megjegyzéstől vagy gesztustól függjenek.
Hozzátette: korai lett volna gratulálni Bidennek „arra alapozva, hogy a média a választási eredmény kihirdetése mellett döntött”.
Duda kijelentette: örömmel venné, ha az Egyesült Államok fokozná lengyelországi katonai jelenlétét. „Készen állunk az amerikai hadsereg fogadására és az állomásoztatásához szükséges feltételek megteremtésére” – mondta a londoni napilapnak adott interjúban a lengyel elnök.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!