Nagyvilág
John McEnroe szerint Djokovic lett a tenisz rosszfiúja
A világelső Novak Djokovic bűnbánóan nyilatkozott, miután eltalálta az egyik vonalbírót és emiatt vasárnap kizárták nyolcaddöntős mérkőzéséről, így véget ért számára az amerikai nyílt teniszbajnokság.
A favorit szerb a spanyol Pablo Carreno Busta ellen riválisa 6:5-ös vezetésénél dühösen elütötte a labdát, amely torkon találta az egyik vonalbírót.
„Szomorúnak és üresnek érzem magam. Beszéltem a vonalbíróval, szerencsére rendben van. Nagyon sajnálom, hogy ekkora megrázkódtatást okoztam neki akaratom ellenére. Most kezelnem kell a bennem lévő csalódottságot, tanulni fogok az esetből, hogy jobb ember lehessek. Mindenkitől elnézést kérek” – írta közösségi oldalán az idei 26 meccsén veretlen Djokovic, aki 18. Grand Slam-diadalára készült New Yorkban.
Carreno Busta úgy vélekedett, hogy egyetlen játékos sem tenne ilyet szándékosan. „Csak balszerencse volt. Ilyet nem lehet tenni, de Novak nyilván senkit sem akart eltalálni. Nem így akartam továbbjutni” – jelentette ki a spanyol teniszező.
A legendás Martina Navratilova hitetlenkedésének adott hangot. „Véletlen, de hülye dolog volt, a bíróknak nem maradt más választásuk. Szerencsére a vonalbírónak semmi baja sem történt” – írta Twitterén az egyéniben 18-szoros GS-bajnok csehszlovák-amerikai játékos.
A hétszeres Grand Slam-győztes Mats Wilander is a balszerencsét emlegette: „Ilyen pechet el sem lehet képzelni. Ezzel együtt hibázott, mert nem visszagurította a labdát a labdaszedőnek, és ez a lényeg.
Keményebben ütötte hátra a kelleténél, mert dühös volt. Ilyet nem szabad csinálni” – közölte Wilander.
Az ausztrálok fenegyereke, Nick Kyrgios szokás szerint gunyoros hangvételű üzenetet tett közzé:
„Képzeljék csak el, ha én ütnék torkon mondjuk egy labdaszedőt. Vajon hány évre tiltanának el? Öt? Tíz? Húsz?”
A tenisztörténelem első leléptetett játékosa, John McEnroe arról beszélt, hogy Djokovic lett a sportág rossz fiúja.
„Nem bírta a nyomást, és mostantól örökre ő lesz a tenisz rossz fiúja. Ha elfogadja ezt, akkor van esélye további sikerekre. Ezt sosem tudja már magáról lemosni” – vélekedett „Big Mac”. „Ami még rosszabb, korábban vállalta a felelősséget a tetteiért, de most sajtótájékoztató helyett elhagyta a US Open helyszínét, és a Twitteren kért bocsánatot. Ez nem elég” – tette hozzá.
McEnroe-t az 1990-es ausztrál nyílt teniszbajnokságon léptették le, miután a Mikael Pernfors elleni nyolcaddöntőn megkapta harmadik figyelmeztetését. De Nick Kyrgios is járt már így: ő 2019-ben a római versenyen egy széket dobott a lelátóra.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!