Archív cikkek
806 vállalat kap állami támogatást – az EU pénzéből
És ezt Szijjártó Péter jelentette be.
Munkahelymegőrző beruházásaihoz 806 magyar vállalat kap állami támogatást a versenyképesség-növelő támogatási programban, amelynek teljes keretösszege a kezdeti 50 milliárd forintról már 169 milliárd forintra emelkedett – mondta a külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón az MTI szerint.
A magyar kormány kihasználta az Európai Unió döntését, hogy 800 ezer euróig támogatást nyújthat a magyar vállalkozásoknak, ez a lépés azért jelentős, mert a most végrehajtott beruházások, kapacitásbővítések és technológiai fejlesztések teremtik meg annak lehetőségét, hogy a magyar vállalatok le tudják győzni külföldi vetélytársaikat az új világgazdasági versenyben – jelentette ki a miniszter. Szijjártó Péter hozzátette, az állami támogatások kifizetése folyamatos, így néhány héten belül valamennyi pályázó megkapja a számára megítélt összeget.
Csütörtökön újabb három cég vehetett át támogató okiratot a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. A BorsodChem Zrt. 1,308 milliárd forintos beruházása 287,27 millió forint állami támogatást kap. A Fevita Hungary Zrt. 563,24 millió forintos beruházása 281,62 millió forintos költségvetési támogatással számolhat. A NEUZER Kerékpár Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 439,75 millió forint értékű beruházásához a magyar állam 219,87 millió forinttal járul hozzá.
Szijjártó Péter a három vállalatról – amelyek együttesen 3234 munkahelyet védenek meg – közölte, a Fevita Hungary Zrt. rendelkezik a legnagyobb részesedéssel Magyarországon a gyorsfagyasztott élelmiszeripari termékek piacán, a vállalat évente 32 ezer tonna gyorsfagyasztott terméket állít elő. A mostani hűtőházi technológiai beruházása pedig lehetővé teszi majd, hogy be tudjanak lépni a távol-keleti piacokra is.
A NEUZER Kerékpár Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. a kerékpárgyártás területén a legnagyobb magyarországi szereplő. Új beruházásával lehetősége nyílik a cégnek a magyar beszállítói hányad növelésére.
A BorsodChem Zrt. kínai tulajdonosi háttérrel rendelkező vállalat, amely mostani beruházásának köszönhetően a jelenlegi 20 ezer tonnáról 30 ezerre tonnára tudja növelni oliol keverőüzemének éves kapacitását – ismertette a külgazdasági és külügyminiszter.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!