A monacói herceg és a cirkusz

Stefánia monacói hercegnő édesapja, III. Rainier herceg előtt tisztelgett a „Herceg a cirkusz szívében” cirkusztörténeti kiállítással, amely a Monte-Carlóban létrehozott nemzetközi cirkuszfesztivál fél évszázadát öleli fel.

A Rainier herceg emlékére rendezett cirkusztörténeti kiállítás 2023. november 22-én nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt a Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál kísérőprogramjaként, 2024. január 28-ig volt látogatható a Terrasses de Fontvieille-en található egykori Musée de l’Automobile-ban. A kiállítás a „Herceg a cirkusz szívében” címet kapta, hiszen III. Rainier monacói herceg álmodta meg és hozta létre a mára legendássá vált Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivált.

Dr. Alain Frère, a herceg társa

Dr. Alain Frère a Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál társalapítója, az elmúlt ötven évben folyamatosan gyűjtötte a relikviákat. Az örökifjú orvos személyesen, mosolyogva fogadott mindenkit, aki akart gratulálni magángyűjteményéhez és a cirkuszművészet melletti töretlen elköteleződéséhez. Miközben beszélgetett, mesélt, szeméből sütött a szeretet, és minden gesztusából érezni lehetett, hogy óriási öröm számára élete munkáját egy 2500 négyzetméteres területen, Monaco szívében kiállítva látni. Dr. Alain Frère többször is elmondta a kiállítás és a fesztivál ideje alatt, hogy:

„Monaco a cirkuszvilág központja.”

Pontosan úgy mesélte a történeteket ezen a helyen is, mint amikor Tourrette-Levens-ba, a saját házába invitálta a szakma művelőit, rajongóit. Szavait hallgatva megelevenedtek a kosztümök és a kellékek, az izgalmas történeteken keresztül pedig betekintést kaptunk a múltba, és igyekeztük összerakni a kezdeti éveket, amikor az álom valósággá lett.

Frère kórházi gyakornokként dolgozott, amikor a cirkuszvilágba csöppent. Közös beszélgetéseik hatására döntött úgy III. Rainier monacói herceg, hogy létrehoz egy nagyszabású cirkuszi ünnepséget. Mint Dr. Frère és a herceg beszámolóiból is kiderült, eleinte a szakma nem támogatta ezt a világraszóló kezdeményezést, nehéz volt olyan sátrat találniuk, ahol az eseményt létre tudták volna hozni, ezért egy korábbi ismeretségből adódóan fordult Dr. Frère a franciaországi híres cirkuszcsalád vezetőjéhez, Joseph Bouglione-hoz, aki akkoriban igazgatója volt a mai napig mesés Cirque d’Hivernek. Joseph Bouiglione azt mondta Frèrenek:

„miattad és a hercegért eljövök.”

A doktor szerint nem Monaco ijesztette meg a cirkuszosokat, hanem az ismeretlen, hiszen a fesztivál akkor még nem jelentett semmit.

Végül 1974-ben az ötletből valóság lett, és 1700 néző tapsolt boldogan a lelátókon. Az első fesztiválon a herceg Dr. Frère felé fordulva csak annyit mondott: „Megcsináltuk, Doktor úr!”. 1976 és 1985 között aztán az olasz Togni család adta a sátrat a fesztivál lebonyolításához, ma pedig már a herceg által 1987-ben vásárolt 3500-4000 személyt befogadó cirkuszsátorba érkeznek az artisták, a szakemberek és a nézők Espace Fontveille-be.

Dr. Alain Frère a mai napig művészeti tanácsadója Stefánia monacói hercegnőnek, az idei fesztiválon zsűritagként is közreműködött, és felbecsülhetetlen munkásságáért ő is megkapta az Arany Bohóc-díjat.

Az örökség, ami szenvedéllyé vált

III. Rainier monacói herceg 2005-ben halt meg, cirkusz iránti szenvedélyét és a hátrahagyott örökséget alegfiatalabb gyermeke, Stefánia monacói hercegnő viszi tovább, akinek édesanyja a világhírű amerikai színésznő, Grace Kelly volt. A kiállítást kísérő ismertetőben így köszöntik a látogatókat: „ez az az univerzum, ahol minden lehetséges, mert minden igaz.”

A kiállításon, amint beléptünk a bejárati ajtókon, rögtön egy mini cirkuszban találtuk magunkat, ahol korabeli felvételeket nézhettünk meg a kezdetekről. Persze az aktív artisták gyorsan csináltak egy-két trükköt a manézsban, hiszen ez a lételemük. Az eltérő zsánereket bemutató területeket tematikusan elválasztották a hozzájuk kapcsolódó artistaművészek fellépőruháival és emléktárgyaival. Az állatidomítást vagy a különböző akrobatikus zsánereket rövid videókon is meg lehetett nézni.

Az állatokkal való munkát bemutató részleget öt részre osztották, kaptak egy-egy részt a lovasok, az elefántok, az egzotikus- és háziállatok, a híres cirkuszcsaládok és a nagymacskák. III. Rainier egy 1975-ös interjúban úgy nyilatkozott, hogy „személy szerint nem szeretem a kemény állatidomítást, inkább a szeretetteljes és gyengéd hozzáállást preferálom”. Ez a szektor a herceg az állatok, különösen a nagymacskák iránti szeretete és tudása előtt tisztelgett. 1977-ben a France Soir újságnak azt mondta:

„ha nem lennék herceg, oroszlánszelídítő lennék”.

Számára a cirkusz állatok nélkül nem volt cirkusz. A fesztiválra csak olyan állatprodukciókat szerződtetett, ahol az állatok a természetes képességeiket és a hozzájuk kapcsolódó ragaszkodási köteléket mutatták be. Nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy széles körben ismertesse az ember és az állat kapcsolatának szépségét.

Az akrobatikát felvonultató teremben bemutatták az ugródeszka-, a levegőakrobatika-, a kézenálló-, a kaucsuk-, a magas drót és a halálkerék zsánereket. Ahogy a herceget idézik: „a cirkuszban mindent kockára teszel, még az életedet is.”

Ezen kívül betekintést nyertünk a zsonglőr-, az akrobatikus emelőszámok, a perzsa és a kínai rúd zsánereinek relikviái közé is. A videók megtekintése közben eszembe jutottak Dr. Alain Frère szavai: „látják, mennyi változáson mentünk keresztül, ilyen a cirkusz, folyton megújul.”

A nevettetés nehéz munka

A bohócokat felvonultató területen Charlie Rivel, akit korábbi cikkünkben már említettünk egy külön pódiumot kapott. Rajta kívül megnézhettük az akrobatikus bohócok és a zenebohócok fellépőruháit, illetve a sminkasztalnál megigazíthattuk a frizuránkat a nagy tükrök előtt.

A herceg olyan bohócokra vágyott, mint akiket gyerekkorából jól ismert. Olyanokra, mint minden idők leghíresebb svájci bohóca, Grock vagy a francia bohóc, Francois Fratellini. A herceg értelmezésében „a bohócok a cirkusz lordjai” voltak. Mint levelezéseiben olvasható, úgy gondolta, hogy „az embereket borzasztóan nehéz megnevettetni”, ezért is lelte örömét a fiatal David Larible sztárbohóc előadásaiban, aki 1988-ban Ezüst-, majd bő tíz évvel később, 1999-ben megkapta Arany Bohóc-díjat is, és akinek a fellépőruhája természetesen látható a kiállításon.

Fél évszázad méltó emléke

A tárlat igazi kuriózuma nem is lehetett más, mint a herceg dolgozószobája, itt állították ki az alapító- és jelenlegi szervezők tablóképeit, itt láthattuk fényképeken a korabeli területeket, ahol csak a puszta föld várta, hogy egyszer egy híres fesztivál helyszíne legyen. Betekintést nyerhettünk levelezésekbe, jegyzetekbe és persze az első fesztivál belépőjét is megcsodálhattuk. Személyes kedvencem egy csodálatos olvasólámpa volt a herceg íróasztalán, ami egy lábzsonglőr-artistát ábrázolt, és az első fesztivál premierjének alkalmából készítették.

A kiállítás méltó emléket állított III. Rainier monacói herceg munkásságának, és a fesztivál fél évszázados múltjának. Igazi múltidézés nem csak a cirkuszi szakma művelőinek, de azon nézőknek is, akik „csak” élvezik az előadásokat és eljöttek idén Monte-Carlóba közösen ünnepelni a hercegi családdal és több száz cirkuszi szakemberrel a cirkuszművészet múltját, jelenét és jövőjét.

Nem lehet nem egyetérteni a herceg gondolatával:

„A cirkuszról csak hiányosan lehet mesélni vagy írni, mert a cirkuszt intenzíven, minden érzékszervünkkel át kell élni.”

(Kiemelt képünkön: Stefánia monacói hercegnő és II. Albert monacói herceg átadják az Arany Bohóc-díjat a Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon Dr. Alain Frèrnek és Urz Pilsnek. 2024. január 23-án. Fotó: Frédérick Nebinger)