Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Jó hírt kapott Budapest a Pénzügyminisztériumtól

Létrehozva:

A Pénzügyminisztérium bejelentése szerint 78 milliárdot oszt szét a kormány az önkormányzatok között azért, hogy a pedagógusok béremelését ki tudják fizetni a települések.

Januártól a kormány 32,2 százalékkal emeli a tanárok és óvónők fizetését. Az intézkedéssel egyidejűleg a kormány az önkormányzatoknak is többlettámogatást folyósít a béremelések zavartalan kifizetése érdekében – jelentette be szerdai közleményében a Pénzügyminisztérium (PM). A települések így 78,2 milliárd forint többlettámogatáshoz jutnak, a köznevelési és szociális intézmények 63,5 milliárd forint pluszjuttatást kapnak februárban.

A kormány 2024-től több lépésben emeli a tanárok és óvónők bérét, amelynek részeként többletforrást biztosít valamennyi fenntartó számára. A döntés értelmében valamennyi egyházi, nem állami humán fenntartó és önkormányzat többlettámogatást kap a köznevelési és gyermekjóléti területeken. A köznevelési nem állami fenntartók 61,9 milliárd forint többlettámogatásban részesülnek, míg a nem állami szociális, gyermekvédelmi szolgáltatók mintegy 1,6 milliárd forint többlettámogatást kapnak.

A települési önkormányzatok mintegy 78,2 milliárd forint többlettámogatásra lesznek jogosultak, amelyből a Fővárosi Önkormányzat és a fővárosi kerületek 9,5 milliárd forint támogatáshoz jutnak.

Nem ez az első többlettámogatás az önkormányzatoknak az idei évben: január első felében 69,3 milliárd forintot kaptak a települések a megemelt minimálbér és garantált bárminimum kifizetéséhez. A kiegészítéseken túl a kormány továbbra is kiemelten támogatja az önkormányzatokat: kötelező feladataik ellátására 2024-ben mintegy 1050 milliárd forint támogatást kapnak – erősítette meg közleményében a minisztérium.

A fajlagos támogatási összegek változása a kormany.hu honlapon elérhető – hívta fel a figyelmet a PM.

Orbán Viktor 2020. december 19-én jelentette be, hogy 2021-ben elveszi az iparűzési adó felét, amely harminc évig volt az önkormányzatok által végzett közszolgáltatások legfontosabb alapja. A Magyar Önkormányzatok Szövetsége akkor azt mondta, a kis- és középvállalkozások számára ez a döntés nem jelent érdemi segítséget, de a városok számára beláthatatlan következményekkel jár. Az önkormányzatok súlyos, egy sorozatba illő kormányzati döntési hullám utolsó ütéseként értékelték az elvonást, kiemelve álláspontjukat, miszerint az iparűzési adó megfelezése veszélyezteti a kulcsfontosságú közszolgáltatások, egyebek közt a városi tömegközlekedés, a szemétszállítás, a köztisztaság, az óvodai-bölcsődei ellátás, a kulturális, egészségügyi és szociális támogatások biztosítását az ország számos településén.

A Kúria decemberben hatályon kívül helyezte a Fővárosi Ítélőtábla korábbi döntését, amely szerint a fővárosnak nem kell befizetnie a szegényebb településeket segítő szolidaritási hozzájárulást, amíg a pere le nem zajlik. Budapestre 2023-ban 58 milliárd forint szolidaritási adó hárul, ebből Karácsony Gergely főpolgármester csak 33 milliárdot tartott jogosnak.

A főváros szerint a döntés alkotmányellenes, mert az alaptörvény kimondja, hogy az önkormányzatok állami normatívára jogosultak, és ezt a normatívát, illetve az önkormányzat tulajdonát az államnak elvonni nem lehet.

(Fotó: Beata Zawrzel/NurPhoto)

Legnépszerűbb cikkeink