Kiemelt hírek
Vége a benzinárstopnak
Több mint egy év után megszűnik a benzinárstop.
Bekövetkezett, amitől tartottunk, a hétfőn életbe léptetett uniós olajszankciók mindenki számára érzékelhető zavarokat okozott Magyarország üzemanyag-ellátásában – közölte Gulyás Gergely kedd éjszaka.
Hozzátette: a Mol tájékoztatta a kormányt, hogy import nélkül már nem tudja ellátni az országot üzemanyaggal. A kormány ezért a Mol javaslatára megszünteti a benzinárstopot – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Hernádi Zsolt: elmentünk a falig
Hernádi Zsol, a Mol vezérigazgatója közölte: az elmúlt napokban kritikussá vált a helyzet, „elmentünk a falig”.
Mint fogalmazott: két hónap múlva újabb kritikus helyzet áll elő, ugyanis – érvelése szerint – az uniós szankciókat addigra fogjuk megérezni.
Hernádi emlékeztetett: a benzin nagy részét a Mol pozsonyi finomítójából hozzák át. A hiányra és logisztikai problémákra viszont egyedül az import lehet a megoldás.
Itt vannak az árak
Kérdésre válaszolva közölte: 641 forint a benzin és 699 forint lesz a dízel.
Szintén kérdésre válaszolva azt mondta: egy-másfél hónapon belül normalizálódik a helyzet, de a pánikvásárlás kedd 23 órakor megszűnik.
Ugyanakkor hozzátette: az importőrök visszatéréséhez még kell pár hét.
Hernádi Zsolt kérdésre válaszolva azt mondta: a kis, független benzinkutak a piaci árak mellett már biztosan tudnak vásárolni a partnereiktől, mivel – mint mondta – ők nagyobbrészt importőröktől vásárolták az üzemanyagot.
Gulyás Gergely a többi ársapkáról szólva azt mondta: „minden ársapkának addig van értelme, amíg nem vezet termékhiányhoz”.
(Kiemelt kép: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter (j) és Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatót tart a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermében 2022. december 6-án. A december 5-én hatályba lépett kőolajszankciók után két nappal a kormány – a Mol javaslatára – a benzinárstopot megszünteti – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter. MTI/Balogh Zoltán)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója