Nagyvilág
Ötéves csúcson a vállalati felvásárlások értéke
Az elmúlt öt évben most a legmagasabb az összeolvadási és felvásárlási ügyletek 2021-es mértéke a közép-kelet európai régióban, derül ki a Mazars pénzügyi tanácsadó és a Mergermarket közös tanulmányából.
Az ügyletek száma 32 százalékkal 889-re, értékük 41 százalékkal 67 milliárd euróra nőtt. A régió 2021-ben is megőrizte vonzerejét. Magyarországon tavaly összesen 40 nyilvános összeolvadási és felvásárlási (M&A) tranzakciót bonyolítottak le 549 millió euró összértékben. Michel Kiviatkowski, a Mazars pénzügyi tanácsadásokért felelős közép-kelet-európai vezetője a régió erősségéről a közleményében kifejti, hogy az a diverzifikált gazdaságának köszönhető: az erős IT-szektornak, a növekvő középosztálynak, és a jelentős természeti erőforrásoknak. Mindezek vonzó környezetet jelentenek az üzleti szereplőknek világszerte, és arra sarkallják őket, hogy ezeket az előnyöket kihasználva alakítsák át ellátási láncaikat. Ugyanakkor felhívták a figyelmet arra is, hogy az ukrajnai invázió alaposan átrajzolja majd a térség realitását.
A határokon átnyúló M&A tranzakciók volumene és értéke (Oroszországot is beleszámítva) 36 százalékkal nőtt, és elérte a 32,5 milliárd eurót, ami 2016 óta a legmagasabb éves tranzakciós érték. Az ügyletek száma 371 volt, 34 százalékkal több a megelőző évinél.
Magyarországgal kapcsolatban a jelentés kiemeli, hogy a piaci környezet ellentmondásos, a befektetések helyzete „nem mindig könnyű”, a kormány visszaállamosított néhány korábban privatizált céget, és az M&A ügyleteket nem fogadják tárt karokkal. A „keleti nyitás” politikája keretében a kormány Kínával törekszik szorosabb kapcsolatra, és ösztönzi a kínaiak részvételét a nagy zöldmezős projektekben.
Gál Balázs, a Mazars Tanácsadási Üzletágának vezetője kiemelte: Magyarországon a közepes ügyletek száma lecsökkent, néhány nagy és rengeteg kisebb, induló vállalkozásokat és korai növekedési fázisban lévő cégeket érintő tranzakció jellemzi a piacot.
A régióban változatlanul négy ország uralta a piacot: Lengyelország (192 ügylettel, 12 milliárd euróval), Oroszország (146), Ausztria (119) és a Cseh Köztársaság (86). Az ügyletek értékét illetően, Oroszország végzett az első helyen, 20,4 milliárd euróval, ami 15 százalékos növekedés 2020-hoz képest. Ausztriában 33 százalékkal 12,9 milliárd euróra nőtt a tranzakciók értéke. Csehországban az érték az előző évi négyszeresére, 10,3 milliárd euróra nőtt, de ez nagyrészt egy technológiai megatranzakciónak köszönhető. Lengyelországban 10 százalékkal 10,1 milliárd euróra nőtt az érték.
MTI / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!