Magyarország
Jótékonysággal kezdődik a budapesti futószezon
Több mint tízezer résztvevőt várnak a szervezők a hétvégi 37. Telekom Vivicittá futófesztiválra. A tavasz legnagyobb szabadidősport-eseményén kiemelt szerep jut a az ukrajnai háború menekültjeit segítő adománygyűjtésnek.
Kocsis Árpád, a szervező BSI ügyvezető-versenyigazgatója az esemény szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy a legnépszerűbb versenyszámra, a félmaratonra már 4500 induló nevezett be.
Örömmel számolt be arról, hogy újraindult a futóturizmus, 72 országból 1350 futó jelezte érkezését, köztük háromszázan Szerbiából.
Friedl Zsuzsanna, a Magyar Telekom HR-vezérigazgató-helyettese arról beszélt, hogy a cég szabadnapot ad munkatársainak, akik a külön nekik szervezett futamon családjukkal közösen teljesíthetnek egy rövid távot. A nevezési díjukat az ukrajnai helyzet miatt menekülni kényszerülők megsegítésére ajánlják fel az Ökumenikus Segélyszervezet számára, az összeget vállalatuk további ötmillió forinttal egészíti ki. Ezen felül minden megtett kilométer után a Telekom további 37 forintot adományoz, megosztva a SUHANJ! Alapítvány és az Ökumenikus Segélyszervezet között. Ez várhatóan további ötmillió forintot jelent majd. A felajánlást a SUHANJ! Alapítvány az ukrajnai helyzet miatt menekülni kényszerülő családok gyermekeit befogadó napközi üzemeltetésére és fejlesztésére fordítja.
Fenyvesi Zoltán, a SUHANJ! Alapítvány munkatársa elmondta, 12 éve dolgoznak azon, hogy megosszák a mozgás örömét sérült és fogyatékkal élő társaikkal, hogy erőt adjanak azoknak, akiknek szükségük van támogatásra. Szombaton 13 óra 45 perckor tartják a SUHANJ! futamot, amelynek keretében épek és fogyatékkal élők együtt kocoghatnak.
A futófesztivál szombat délután negyed kettőkor a 940 méteres Telekom Vivicittá Családi Futással kezdődik a margitszigeti víztorony közelében, a Schulek Frigyes sétányon. Vasárnap 9 órakor rajtol a félmaraton, fél egykor a 10 km-es verseny, végül 14 óra 30 perckor a 7 km-es Telekom Midicittá.
MTI / PH
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója