Magyarország
Márki-Zay új pártot gründol
Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt Gémesi Györggyel és Pálinkás Józseffel alapít pártot.
Nem a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) alakul párttá, hanem egy új konzervatív-szabadelvű pártot szeretne felépíteni Márki-Zay Péter, amely az Európai Néppártnak is tagja lehetne. Négy év múlva, a következő parlamenti választás után pedig önálló frakcióval is rendelkezhetne, mondta el az Egységben Magyarországért miniszterelnök-jelöltje az Inforádióban. Már elkezdte szervezni az új pártot a Gémesi György által vezetett Új Kezdet és a Pálinkás József vezette Új Világ Néppárttal karöltve.
„Egy olyan, nem tolvaj konzervatív pártot szeretnénk, amelyre tisztességes emberek is, valódi keresztény emberek is nyugodtan szavazhatnak. Most ilyen nincs, ez egy óriási hiba” – mondta az interjúban Márki-Zay. A Jobbikkal kapcsolatban így fogalmazott: a Jobbiknak nem a tisztességét vonja kétségbe, hanem a pozícióját.
Arra a felvetésre, hogy ki vezetné az új pártot, azt felelte: voltak, akik őt javasolták a pártelnöki pozícióra, de ezt Gémesi Györggyel és Pálinkás Józseffel szeretné majd rendezni, egyelőre hármuk neve fémjelzi a kezdeményezést. Az egyesült ellenzék miniszterelnök-jelöltje elmondta, a márciusi 15-i nemzeti ünnepen Donald Tusk, az Európai Néppárt vezetője is Budapestre látogat. Márki-Zay hozzátette: új pártjuk az Európai Parlamentben is az ő pártcsaládjának lenne a tagja, annak az EPP-nek, amelyből a Fideszt kizárták.
Először másfél éve vetődött fel, hogy az MMM párttá szerveződjön, de az elnökség úgy döntött, hogy a mozgalomból nem akar pártot építeni – mondta el Márki-Zay Péter. Elmondása szerint az MMM közösségében most sokféle ember dolgozik, köztük – hozzá hasonló módon – kiábrándult korábbi Fidesz-szavazók, hajdanvolt MDF- vagy KDNP-tagok, konzervatív, jobboldali, keresztény politikusok, de baloldali emberek, liberálisok, zöldek, nemzeti radikálisok is, és nem akarták elveszteni őket. Ugyanakkor az ellenzéki kormányfőjelölt nem tett le arról, hogy pártot építsen.
Inforádió / 168 / PH
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója