Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Kiemelt hírek

A Závecz közvélemény-kutatása szerint Orbán népszerűbb Marki-Zaynál

Létrehozva:

Fotó: Karancsi Rudolf

A Telex tette közzé a Závecz Research felmérését, amelyből kiderült, hogy Orbán Viktor a legnépszerűbb, Toroczkai László pedig a legkevésbé népszerű politikus hazánkban. Márki-Zay Pétert még Fekete-Győr András is megelőzi.

A közvélemény-kutatást még az ukrajnai háború előtt készítették az ország felnőtt népességét reprezentáló mintán, ezer ember személyes megkérdezésével.

A válaszadóknak egytől ötig terjedő skálán kellett értékelniük a Fidesz és az ellenzéki pártok vezető politikusait, a felmérésben összesen 18 névre kérdeztek rá. Egyest adtak, ha nagyon ellenszenvesnek tartanak valakit és ötöst, ha nagyon rokonszenvesnek. Ezek átlagát vetítették egy százas skálára, így a kisebb különbségek is jobban kijöttek.

A teljes népesség körében és a pártnélküliek közt is jócskán népszerűbb Orbán Viktor, mint kihívója, Márki-Zay Péter, de a hódmezővásárhelyi polgármesternél – ha csekély mértékben is – jobb értékelést kapott az előválasztáson részt vevő többi miniszterelnök-jelölt is.

Nem meglepő az ellenzéki pártszövetségnél, ha azzal számolnak, hogy Budapesten sokkal több szavazatot kaphatnak, mint a Fidesz. Ezt bizonyította a legutóbbi önkormányzati választás és több közvélemény-kutatás is. Azonban a mostani felmérésből kiderült, hogy Márki-Zay Péter a fővárosban sem előzi meg Orbán Viktort, a többi városban pedig fej fej mellett áll a népszerűségük. Ráadásul az ellenzék többi vezető politikusa sem végzett túl jól Budapesten, Karácsony Gergely főpolgármester és Dobrev Klára sem kapott jobb értékelést, mint a miniszterelnök.

Az már kevésbé számít váratlan fejleménynek, hogy a falvakban jóval nagyobb Orbán népszerűsége, mint Márki-Zayé. Viszont érdekes módon az egységes ellenzék kormányfő-jelölt a falvakban sem előzi meg az ellenzék többi vezető politikusát, mint ahogy a fideszes szavazók és a pártnélküliek körében is kisebb a népszerűsége. Mindez annak ellenére, hogy az elmúlt hónapokban, és a kampány alatt folyamatosan azt állította: ellenzéki oldalon ő tudja megszólítani a jobboldaliakat, a pártnélkülieket és a vidékieket is.

A kormánypártiak körében egyértelmű a miniszterelnök elsősége. Az ellenzéki és pártnélküli szavazóknál pedig a köztársasági elnök-jelölt, Novák Katalin a legnépszerűbb.

Telex / PH

Legnépszerűbb cikkeink