Nagyvilág
Broomehill városának lakói összefogtak a 120 éves épület megmentéséért és elhatározták, hogy megveszik az Imperial Hotelt
Egyben ez volt az egyetlen italmérés közel és távol.
Broomehill egy apró nyugat-ausztráliai városka, mindössze 250 lakossal. 300 kilométerre található Perth-től, a legközelebbi ausztrál nagyvárostól. 75 fős civil szervezete, a Broomehill Village Co-operative (BVC) a héten hivatalosan is megvásárolta a helyi kocsmát, amely a történelmi épületben működött, aztán bezárt 2019-ben. Az 1902-ben felhúzott épület állaga a bezárás után romlásnak indult, a helyiek pedig összefogtak, hogy visszakaphassa régi fényét. A szálloda több mint egy évszázadon át állt a Great Southern Highway-en, és fogadta az utazókat. Egyszerre volt minden: lehetett vacsorázni, éjszakára húsz főt tudtak elszállásolni és volt benne kocsma is. Sőt mi több, még nyílt tüzű grill és könyvtár is helyet kapott itt. A városka lakói és az arra járó utazók sokszor tértek be a covid-járvány előtt meginni egy hideg sört, társasjátékozni vagy sakkozni. Ez volt egyébként az egyetlen italmérés közel és távol, ahol valaki megállhatott.
Scott Thompson, a BVC szóvivője azt mondta, két éve készültek rá, hogy megvegyék az épületet, szerencséjükre más vásárló nem is akadt rá. Most nekifogtak a felújításnak. A szóvivő szerint az épület ugyan szerkezetileg még jó, de rengeteg tennivaló van rajta. Thompson szerint ez egyfajta új trend Ausztráliában: a helyiek megveszik a bezárt kocsmákat, fogadókat, hogy megmentsék őket. „Ez nem csak Broomehillben történik, hanem mindenhol. Sok közösségi csoport próbálja átvenni a kocsmákat és a szállodákat, ezek fontos helyszínek a vidéki városokban” – mondta.
A BVC elképzelései szerint a szállodával kapcsolatos terveket megosztják és megbeszélik a többi broomehilli lakossal is. „Olyan színvonalúvá kell tennünk, amivel elégedettek vagyunk, mielőtt megnyílik. Sok munka vár még ránk” – fűzte hozzá a civil szervezet szóvivője.
ABC / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!