Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Tokió beleáll a szankciókba, de atomfegyvert nem akar

Létrehozva:

Egy fiú nézi a megsemmisült Hirosima város látképét a hirosimai Béke Emlékparkban 2012. augusztus 4-én, két nappal a nyugat-japáni város elleni amerikai atomtámadás 67. évfordulója előtt. A történelem első atombombáját Hirosimára dobták, amely több mint 140 000 halálos áldozatot követelt. | Fotó: MTI/EPA / Majama Kimimasza

Japán nem egyezhet bele abba, hogy Oroszország elrettentésére az Egyesült Államok nukleáris fegyvereket tároljon a területén – szögezte le hétfőn a japán miniszterelnök a kelet-ázsiai ország parlamentjében.

Kisida Fumio kiemelte, hogy hazája továbbra is elkötelezett „a három nukleáris elv” mellett, azaz nem állít elő, nem birtokol, és nem enged a területére atomfegyvereket.

Vasárnap a miniszterelnök telefonon egyeztetett elődjével, Abe Sindzóval. A volt miniszterelnök egy biztonságpolitikai témájú televíziós műsorban úgy vélekedett, hogy a jelenlegi helyzetben nem lehet tabuként kezelni bizonyos kérdéseket. „Meg kell érteni, miként tartják fenn a biztonságot a világban” – mondta, hozzátéve, hogy „beszélni kell a valóságról, amelyben élünk”, de kijelentette, hogy Japánnak, atomtámadások elszenvedőjeként az atomfegyverek megsemmisítéséért kell küzdenie.

Kanda Maszato, a pénzügyminisztérium valutapolitikáért felelős helyettes vezetője újságíróknak elmondta, hogy Japán az Oroszországot érintő szankciókkal kapcsolatban szorosan együttműködik a világ legfejlettebb ipari államait összefogó G7-csoport többi tagjával annak érdekében, hogy a büntetőintézkedések hatásosak legyenek.

Hétfőn Vivian Balakrisnan szingapúri külügyminiszter bejelentette, hogy hazája kiviteli tilalmat fog elrendelni olyan termékekre, amelyeket „fegyverként lehet alkalmazni” az ukrán nép leigázására.

Dél-Korea szintén szigorít az Oroszországba irányuló exporton, megtiltva a stratégiai cikkek kivitelét, és csatlakozik a nyugati országok döntéséhez, amely kizárja a legjelentősebb orosz bankokat a SWIFT bankközi kommunikációs rendszerből – jelentette be az ország külügyminisztériuma.

Szöul a stratégiai olajtartalékok további felszabadításáról is döntést hozott a nemzetközi energiapiac stabilizálása érdekében, és fontolóra vett további intézkedéseket is, például cseppfolyós földgáz viszonteladását Európába.

A tárca elítélte az orosz hadműveletet és bejelentette, hogy Dél-Korea növeli az Ukrajnának szánt humanitárius segélyt, amiről tájékoztatta az Egyesült Államokat is.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink