Nagyvilág
Fucsovics negyeddöntős Dohában
Fucsovics Márton bejutott a legjobb nyolc közé a katari Dohában zajló 1,2 millió dollár (379 millió forint) összdíjazású keménypályás férfi tenisztornán.
A világranglista 36. helyén álló magyar játékos szerdán a dél-koreai Kvon Szun Vuval (55.) csapott össze, akivel korábban egyszer találkozott: a tavalyi, eastbourne-i füvespályás viadal nyolcaddöntőjében az ázsiai diadalmaskodott három szettben.
Ezúttal az első játszma három bréket hozott, ebből kétszer a harmincéves Fucsovics vette el hat évvel fiatalabb riválisa adogatójátékát, ennek köszönhetően 44 perc alatt előnybe került. A második szett már szorosabban alakult, Kvon 3:2-es vezetéséig négy bréket is láthatott a közönség, majd 6:6-ig fej fej mellett haladtak a felek, így következhetett a rövidítés. Ebben Fucsovics gyengén szervált, és ezt kihasználva Kvon kiegyenlített.
A döntő játszmában a magyar Davis Kupa-válogatott éljátékosa 3:0-ra elhúzott, és bár a dél-koreai kis híján utolérte őt, de nemsokára már 5:2 állt az eredményjelzőn. Innentől Fucsovics még egy játékot engedélyezett riválisának, majd kiszerválta a meccset, és végül 2 óra 44 perc játék után 6:3, 6:7, 6:3-ra győzött.
Az öt ászt és hét kettős hibát ütő magyar teniszező negyeddöntős ellenfele a harmadik helyen kiemelt georgiai Nikoloz Baszilasvili lesz.
Fucsovics párosban is elindult a katari fővárosban, s a kazah Alekszandr Bublikkal az oldalán hétfőn bravúrral búcsúztatta a második kiemelt horvát Ivan Dodigot és új-zélandi Michael Venust, de a második fordulóban, kazah Andrej Golubjov és a francia Fabrice Martin megálljt parancsolt nekik, miután 3:6, 6:4,10:7 jobbnak bizonyultak Fucsovicséknál.
MTI / PH
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója