Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Gyurcsány: Nekik lejárt, nekünk pedig eljött az időnk

Létrehozva:

Forrás: Gyurcsány Ferenc hivatalos Facebook-oldala

Évértékelésben megelőzte a volt kormányfő a jelenlegit.

A papír nélkül elmondott beszédben Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: „Barbár és felelőtlen a kormány, mert nem érti meg, mi az elsődleges cél. A politikának vigyáznia kell az emberekre” 

A korábbi miniszterelnök  szerint Magyarország jövőjének szempontjából  négy lényeges kérdést kell feltenni: „Hol vannak a mi barátaink, hova tartozunk? Kié a hatalom? A népé vagy kormányé? A kormányzás formálja a népet vagy fordítva? Tolvaj-e ez az állam? Képesek vagyunk-e rá, hogy megteremtsünk egy új szerkezetű országot?”

A DK elnöke úgy látja, hogy  az ellenzéki összefogás összes pártja elkötelezett az iránt, hogy a választás megnyerésével egy európai és demokratikus, valamint polgári Magyarországot építsen. „Barbár és felelőtlen a kormány, mert nem érti meg mi az elsődleges cél. A politikának vigyáznia kell az emberekre” – fogalmazott évértékelőjében Gyurcsány Ferenc. A korábbi miniszterelnök szerint Magyarországon az  önkény elfogadása, az önkény igénylésének történelmi hagyománya van. A volt kormányfő ezt, mint az ország lemaradásának egyik fő okát jelölte meg. Gyurcsány úgy véli, hogy ezzel szemben a magyar embereknek több szabadságra, valamint több lehetőségre van szükségük. 

„12 év kormányzás után az emberek többségének elege van ebből a kormányból” – jelentette ki a DK elnöke, aki úgy látja, hogy a Fidesz a saját hirdetett elveinek sem felel meg. Gyurcsány az Orbán-kormányt egyúttal az évszázad legkorruptabb rendszerének nevezte. „A pénz és a vagyon, Mammon hívei. Gyalázzák közös keresztény értékeinket. Amikor a teremtő Isten szétválasztotta a sötétséget és a világosságot, nem az Elios Zrt-re gondolt” – fogalmazott Gyurcsány, aki szerint az ellenzék azért akar kormányozni, hogy valódi fordulatot érjenek el a magyar politikában. A DK elnöke arról is beszélt, hogy az ellenzék választási győzelme esetén a  koalíciós kormányban elkerülhetetlenek lesznek viták, ehhez hozzá kell szokni, de ilyen a demokrácia .

„Márki-Zay Péter kész a kormányzásra. Nem dőlt még el a választás. Nekik lejárt, nekünk pedig eljött az időnk” – mondta.

Legnépszerűbb cikkeink