Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Nem hallgatnak az oltatlan tanárok

Létrehozva:

Képünk illusztráció | Fotó: MTI / Vajda János

Vannak tanárok, akik a minisztériumi nyomás ellenére sem vették fel az oltást. Hogy miért nem? Nekünk elmondták – olvasható Péter Alvarez a 168 Óra hetilapban megjelent Oltatlan tanárok című írásában.

„Megromlott a légkör az iskolában. Érezhető volt a feszültség az oltottak és az oltatlanok között. Mintha az oltottak valami oltári szentséget hordoznának. Ódzkodtam az oltás mellékhatásaitól, nagyon szkeptikus is voltam. A megoldás jelen esetben szerintem nagyobb kockázattal jár, mint a probléma maga. Zsarolással, megfélemlítéssel próbálták rámerőltetni” – mondta a lapnak Hetyei Csaba, mohácsi ének-zene szakos általános iskolai tanár, aki a hatályos szabályozás értelmében fizetés nélküli szabadságon van.

A jelenleg egy környékbeli lovasfarmon dolgozó pedagógus úgy érzi, hogy – bár hivatalosan nem tesztelték – már átesett a koronavírus-fertőzésen. Mint mondja, komolyabb nehézségek nélkül, csupán szaglását vesztette el egy időre. Hetyeit a főnöke nagy erőkkel próbálta meggyőzni az oltás felvételéről, pedig ő már jó ideje gyógyszereket is csak nagyon indokolt esetekben szed a mellékhatásoktól való félelem miatt. A tanár nem érti, hogy húsz év sikeres oktatás után miért csak az oltás ténye számít. 

Virágh Judit decemberben mondott fel az iskolában, ahol tanított, de már korábban elkerülhetetlennek látta ezt a lépést. Egy hetven fős tantestület tagja volt, rajta kívül csupán egy ember nem tett eleget a kormányzati direktívának. A jelenleg állást kereső tanárnő szerint ilyen arányok mellett semmi értelme kötelezővé tenni az oltást a pedagógusok számára. „Felmondtam, mint a vöcsök. Az elsősorban azért, mert a kötelező oltással teljesen új elvárások születtek társadalmi és munkaadói oldalról egyaránt. Ezeknek az elvárásoknak én nem akartam megfelelni. Nem is akarok. A megalázó bánásmód, a fenyegetés, a diszkrimináció és a politikai manipuláció sem hozta meg hozzá a kedvem” – jelentette ki a pedagógus, aki korábban egy kéttannyelvű általános iskolában tanított matematikát és angol nyelvet. 

„Nekem van egy természetes védettségem, mivel átestem a betegségen. Ennek ellenére egy 2023-ig ideiglenes engedéllyel rendelkező, kísérleti fázisban lévő, új gyógyszeripari terméket kellene magamba fecskendezzek annak érdekében, hogy taníthassak. Teljesen értelmetlennek tartom ezt a helyzetet” – mondta el a pécsi tanárnő. Az oltással kapcsolatban az is intő jel volt a számára, amikor rendszeresen kellett betegség miatt oltott kollégáit helyettesíteni. Különösen aggályosnak tartja a különböző vakcinákkal kapcsolatban, hogy sem a gyártó, sem az állam nem vállalja az esetleges szövődményekért a felelősséget. „Nem akarok összeesküvéselméleteket szőni, de érdekesnek találom, hogy a parlamenti képviselők a maguk számára nem tették kötelezővé az oltást. Lehet, hogy ők látnak valamit, amit mi nem, és ennek tudatában nem szavazták meg magukra nézve” – tette hozzá.

A pedagógustársadalom jelentős, túlnyomó többsége ugyan felvette a vakcinát, de érdekvédelmi szervezeteik oltatlan társaikkal szemben is szolidaritást mutattak fel. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) sztrájkkövetelésében többek között azt kérte az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi), hogy legalább egy hónapra függessze fel a kötelező oltásról szóló rendelet végrehajtását. Szeretnék, ha oltatlan társaik taníthatnának érvényes védettségi igazolvánnyal, egyúttal rendszeres és ingyenes munkahelyi teszt biztosításával.

 

(A teljes cikk a 168 Óra hetilap frissen megjelent számában olvasható.)

Legnépszerűbb cikkeink