Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Schadl György két belvárosi ingatlanhoz is hozzájutott

Létrehozva:

Forrás: RTL Klub

Eddig egy Városház utcai ingatlanról lehetett tudni, hogy megszerezte a végrehajtói kar letartóztatott vezetője, az rtl.hu információi szerint viszont egy szomszédos, 49 négyzetméteres üzlethelyiséget is eladtak neki 19 millió forintért.

Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar letartóztatott vezetője mindössze 389 ezer forintos négyzetméteráron jutott hozzá ahhoz a Városház utcai üzlethelyiséghez, amelyet még 2019-ben vásárolhatott meg az V. kerületi fideszes vezetésű önkormányzattól. A 49 négyzetméteres ingatlanért 19 millió 38 ezer forintot fizetett, az árat pedig – az V. kerület tájékoztatása szerint – független igazságügyi szakértő szakvéleménye alapján határozták meg. Ez az ingatlan már a második, amely a belvárosi önkormányzattól került Schadl György tulajdonába. Múlt héten az V. kerületi sajtóosztály még azt állította az rtl.hu érdeklődésére, hogy „A Belváros önkormányzata nem adott el további ingatlant Schadl Györgynek.”Kiderült, nem mondott igazat a sajtóosztály. Schadl Györgynek nem csak ebben a kerületben voltak lakásai, irodái vagy telkei: a Völner-ügyből megismert vezető néhány év alatt legalább húsz ingatlant vásárolt. Vett lakást például a budai Várban, Erzsébetvárosban és a XII. kerületben is, de volt üdülője Siófokon is, néhány méterre a Balaton partjától. Az ingatlanok közül nyolc erzsébetvárosi és – a jelenlegi adatok szerint – két belvárosi került hozzá a fideszes vezetésű önkormányzattól.

rtl.hu / PH

Legnépszerűbb cikkeink