Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Az Országos Bírósági Hivatalhoz fordul a DK a Schadl-ügyben

Létrehozva:

Közérdekű adatigényléssel akarja megtudni a Demokratikus Koalíció (DK) az Országos Bírósági Hivatal (OBH) Schadl-ügyben végzett vizsgálatának eredményét, közölte a DK pártigazgatója vasárnap.

Sebián-Petrovszki László online sajtótájékoztatóján azt mondta, Schadl György, „a fideszes végrehajtó maffia feje arra tett kísérletet, hogy kirúgasson egy bírót”. Ehhez pedig Senyei Györgyhöz, az OBH elnökéhez fordult segítségért” – tette hozzá. Schadl György végrehajtó kamarai elnök be is jutott Tatár-Kis Péterhez, a Fővárosi Törvényszék elnökéhez, ahol azt a választ kapta, ha kirúgni nem is fogják a célkeresztben lévő bírót, azt el tudják érni, hogy ne érezze jól magát a munkahelyén – mondta.

Amikor mindez kiderült, Senyei György belső vizsgálatot indított, ennek eredményét azonban rögtön titkosították – jegyezte meg. Hogyan lehetséges az, hogy Schadl György képes lehetett bírókat ellehetetleníteni, és ebben magától az OBH-tól kapott segítséget? – tette fel a kérdést. Közölte, a DK választ vár arra, miért titkolja az OBH a vizsgálat eredményét. Ezzel saját felelősségüket akarják eltussolni vagy magas rangú fideszes politikusokat védenek az ügyben? – tette fel a kérdést. A Schadl-ügy szálai egészen magasra érhetnek, politikai hátszél nélkül ugyanis egyetlen bírósági végrehajtó sem kísérelné meg, hogy ellehetetlenítsen bírókat – hangoztatta a pártigazgató, a DK országgyűlési képviselője.

(Fotó: Miskolci Egyetem, MTI)

Legnépszerűbb cikkeink