Kiemelt hírek
Vereséggel kezdtek a magyar kézisek
A magyar férfi kézilabda-válogatott 31-28-ra kikapott Hollandia csapatától a magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában a budapesti MVM Dome-ban.
A találkozó előtt látványos megnyitóünnepséggel vette kezdetét a kontinenstorna budapesti mérkőzéssorozata, a csapatokat pedig szinte telt ház fogadta az új arénában.
Nem kezdett jól nyomás alatt játszó csapatunk, több lövést elhibáztunk, ezt kihasználva a felszabadultan és gyorsan kézilabdázó hollandok hét perc alatt 5-2-re elléptek. A 12. percben 3-7-es állásnál Gulyás István szövetségi kapitány időt kért, és hamarosan beküldte Székely Mártont, aki egy bravúros védéssel mutatkozott be a kapuban. Irányító, beálló és balátlövő posztra is érkezett a frissítés, a játék képe azonban nem változott, pontosabb volt az ellenfél, és Kay Smits vezérletével őrizte előnyét. Két magyar büntető is kimaradt, így egy félidő után a hollandok megérdemelten vezettek három találattal.
A folytatásban az ellenfél a rendezetlen védekezéssel szemben továbbra is alkalmazta a lerohanást, felállt védőfalnál viszont lassította a játékot, hiszen előnyben volt. Bár a mieink egyszer felzárkóztak egy gólra, ezután megint egyre többet hibáztak, amit a hollandok kihasználtak (19-15). Székely bravúros védéseivel tartotta magát a hazai csapat, de a túloldalon Bart Ravensbergen is kiválóan teljesített. A védekezését és a támadójátékát sem tudta hatékonyabbá tenni a magyar együttes, de egy holland időkérés után Bodó Richárd húsz másodpercen belül kétszer is betalált (26-25).
Lékai Máté jóvoltából három perccel a vége előtt összejött az egyenlítés, de miután az ellenfél újabb gólt szerzett, lassan támadtunk, a végén Máthé Dominik ismét rontott, ezzel eldőlt a mérkőzés. A magyar válogatott nagy meglepetésre úgy veszített, hogy egyszer sem vezetett a találkozón.
A lefújás után Gulyás István szövetségi kapitány azt nyilatkozta, hogy a hollandok teljesen megérdemelték a győzelmet.
„Nagyon idegesen játszottunk, nem azt az arcunkat mutattuk, ami jellemző ránk. Sajnos belekerültünk egy olyan spirálba, amiből nem tudtunk kijönni, nem tudtuk a játékosainkat megnyugtatni és vereség lett a vége” – mondta.
Válogatottunk vasárnap 18 órától Portugáliával, kedden 18 órától pedig Izlanddal találkoznak. A csoport első két helyezettje jut tovább a középdöntőbe.
MTI / PH
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója