Kiemelt hírek
MZP: A rezsicsökkentés marad
Az ingyenenergia ötletét elveti, a legtöbbet pedig takarékossággal lehetne elérni.
Energiapolitikai kérdésekben nyilatkozott a Népszavának Márki-Zay Péter összellenzéki jelölt, amelyben kijelentette: politikai öngyilkosságnak tartaná a rezsicsökkentés elvételét, így a konstrukció biztosan marad.
A hódmezővásárhelyi polgármester szerint a Fidesz-propaganda színtiszta hazugságokat zúdít rá ezzel a kérdéssel kapcsolatban is. Ugyanis a kormány egy Dobrev Klárával folytatott választási vitájából négy másodpercet kiemelve adnak a szájába szavakat. Márki-Zay a vitában néphülyítésnek nevezte az Orbán-kormány rezsicsökkentését, amely kijelentését a miniszterelnök-jelölt egyébként a mai napig tartja.
Véleménye szerint meg kell értetni az emberekkel, hogy a valódi rezsicsökkentés az épületkorszerűsítésről is szól, amivel csökkenthető a pazarlás, de belefér a saját áramtermelés is. „Az Unió több ezermilliárdot adna rá, ha nem azt látná, hogy Orbán és barátai az egészet ellopják” – mondta a jelölt. Ugyanakkor kijelentette, az ingyenenergia ötletét elveti, a legtöbbet pedig takarékossággal lehetne elérni.
Szó esett az évek óta vitatott Paks 2 beruházásról is, amelynek kapcsán elmondta, nem mondanák fel egyből a szerződést, ugyanis azt sem tudják pontosan, mi szerepel benne a titkosítás miatt. „Paks 1-et természetesen nem állítjuk le. Sőt, ha az biztonságos, támogatom a mindennél olcsóbb áramot adó régi blokkok további élettartam-hosszabbítását. Paks 2 szerződését felülvizsgáljuk.” A zöld energiáról szólva kiemelte, hogy a szélerőművek nálunk csak 20 százalékos hatékonysággal üzemelnek, a tengerparton viszont 90 százalékkal. A naperőművek egyre inkább megtérülnek, a kulcs viszont a – ma még gyerekcipőben járó – energiatárolás. A hulladékkoncessziós tervről azt gondolja, amit az autópályák vagy a kaszinók esetében: a rendszer jól is tudna működni, ha tiszta versenyben dőlne el és nem fideszes oligarchák lopnának belőle évi tízmilliárdokat.
168 / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!