Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

A Kutyapárt megtámadta a közbeszerzéseket

Létrehozva:

A Hegyvidék látképe | Fotó: MTVA / Nagy Zoltán

A Közbeszerzési Hatósághoz fordult a Magyar Kétfarkú Kutya Párt a XII. kerület közbeszerzési gyakorlatát illetően, valamint három egyszerre kiírt közbeszerzéssel kapcsolatban – írták kerületi közösségi oldalukon.

Felidézték, hogy a közbeszerzési törvény (kbt.) 115. szakasza alapján 300 millió forintos értékhatárig építési beruházásokra meghívásos közbeszerzéseket lehet kiírni. Öt szereplőt kell a kbt. 115. alkalmazásakor meghívni és más nem is indulhat ezeken a közbeszerzéseken. Viszont a törvényben vannak olyan pontok, amik próbálnak gátat szabni a szabad verseny megkerülésére. A párt szerint viszont ezekből a Hegyvidéki önkormányzat többet is megsértett.

A három, egyszerre kiírt közbeszerzésre ugyanazt az öt céget hívták meg, amikor egy hozzávetőleg 30 ezer szereplős piacról van szó – tették hozzá. A párt szerint a gazdasági szereplők egymást közt versenykorlátozó megállapodásokat kötöttek, ugyanis az egyik közbeszerzésre két cég 300 millió forint feletti árat adott meg, amivel automatikusan érvénytelenné válik ajánlatuk. A párt szerint nem életszerű, hogy két cég rengeteg munkát tesz a pályázatba, azért, hogy nyerjen, de végül meghaladják a 300 millió forintos értékhatárt, amivel kizárják magukat a további versenyből. 

Hangsúlyozták, a kerületi önkormányzat mindent elkövetett, hogy ne normális verseny legyen. Felidézték, hogy Kovács Gergely az egyik testületi ülésen szóba hozta a közbeszerzésekkel kapcsolatos aggályait. Pokorni Zoltán, a kerület fideszes polgármestere is elismerte, hogy jobban járna a kerület, ha bárki indulhatna ezeken a közbeszerzéseken. Közleményükben továbbá kijelentették, hogy ha bekerülnek a Parlamentbe, megszüntetik a Kbt. 155. szerinti eljárást, ugyanis „ez a korrupció melegágya”.

168 / PH

Legnépszerűbb cikkeink