Magyarország
Kemenesi Gábor szerint majdnem tökéletesen véd a maszk
A virológus egy dél-koreai tanulmányra hívta fel a figyelmet.
A maszkviselés nagymértékben csökkenti a koronavírus-fertőzésnek való kitettséget a tömegközlekedés során – erre a megállapításra jutott egy friss dél-koreai tanulmány, amelyre Kemenesi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem virológusa hívta fel a figyelmet a Facebook-oldalán.
A Science Advances tudományos lapban közzétett tanulmány szerzői azt modellezték, hogy a maszkviselés és a távolságtartás miként hat vírus terjedésére a tömegközlekedés során – írta a Telex.
„Kifejezetten csúcsidőszakra vonatkozóan, csak a távolságtartás alkalmazásakor 64 százalékkal csökkent a vírus átadása. Kizárólag maszkozásnál, távolságtartás nélkül – ez számít a leginkább életszerűnek egy buszon – 93,5 százalékos csökkenést lehet elérni a tanulmány szerint” – emelte ki Kemenesi.
„Ne feledjük, a légúti fertőzéseknél beszélhetünk nagy cseppes és aeroszolos ürítésről is. A távolságtartás leginkább az előbbi kivédésére szolgál. A maszk azonban mindkettőt megfogja” – írja Kemenesi, aki szerint úgy kellene a maszkokra gondolnunk, mint a vakcinák melletti másik jelentős védelmi megoldásra.
A virológus szerint már tengernyi tudományos adat áll rendelkezésre a maszkok járványvédelemben betöltött fontos szerepéről. Kemenesi már szeptember elején is felhívta a figyelmet a maszkviselés fontosságára.
A koronavírus-járvány negyedik hulláma felívelő szakaszban van Magyarországon, a kormány egyelőre mégsem nem tervez új járványügyi korlátozást bevezetni. Hiába javasolja ezt egyre több szakértő és szakmai testület is, elzárkóznak a kötelező beltéri maszkhasználat visszavezetésétől.
Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő az RTL Klub Híradójának nyilatkozva hétfőn egyenesen gyávaságnak nevezte, hogy sem a főváros vezetése, sem a kormány nem tette ismét kötelezővé a maszkot a tömegközlekedési eszközökön. Kunetz szerint a zárt közösségi terekben és a közlekedési eszközökön ráadául FFP2-es maszkot kellene az embereknek hordaniuk.
Persze mindig van kivétel:a kazincbarcikai önkormányzat úgy döntött, hogy ahol megtehetik, saját hatáskörben bevezetik a maszkhordási kötelezettséget.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója