Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Magyarország

Veszélyben a sovány öregek

Létrehozva:

A 75 évesnél idősebb betegek közül nagyobb valószínűséggel haltak bele a Covidot követő valamilyen szövődménybe azok, akiknek alacsony volt a testtömeg-indexük, kórosan soványak voltak – kutatták ki svéd tudósok.  A táplálkozási állapot vizsgálata elengedhetetlen az idős páciensek megfelelő kezeléséhez – figyelmeztettek. 

Ma már köztudott, hogy az elhízás komoly kockázatot jelent a súlyos Covid-megbetegedés és -halál szempontjából, a túlsúlyos koronavírusos betegek gyakrabban kerülnek lélegeztetőgépre. Az idős betegek esetében  azonban a másra is érdemes odafigyelni. 

Mint a hvg.hu írja, a stockholmi Karolinska Intézet szakemberei úgy találták, hogy a 75 évesnél idősebb betegek közül nagyobb valószínűséggel haltak bele a Covidot követő valamilyen szövődménybe azok, akiknek alacsony volt a testtömeg-indexük (BMI), kórosan soványak voltak.

Tavaly tavasszal, még az első Covid–19-hullám idején a svédországi kórházi halálozás 24 százalékos volt az idős betegek között, és a halálozás kockázata majdnem megkétszereződött azoknál a betegeknél, akiket „törékenynek” minősítettek a CFS (Clinical Frailty Scale) osztályozás alapján.

A kutatók nagyjából 10 ezer stockholmi beteg adatait vizsgálták, a páciensek átlagéletkora 83 év volt. A túlélés nyomon követése rövid volt: csak a kórházi kezelés idejére szorítkozott. A szakemberek nem találtak bizonyítékokat arra, hogy az elhízás kockázati tényező lenne ezeknél az  idős betegeknél, azonban az alultápláltság (18,5-nél kisebb BMI) összefüggésben volt a covidos betegek halálozásával. (Referenciaként a Covid–19-től eltérő diagnózis miatt kezelt betegeknél is elvégezték az elemzéseket.)

A kutatók az eredményeik alapján úgy gondolják, hogy a táplálkozási állapot vizsgálata elengedhetetlen az idős páciensek megfelelő kezeléséhez. Összefoglalójukat a Clinical Nutrition című folyóiratban tették közzé.

ph

(Kiemelt kép: BALOGH ZOLTÁN – MTI)

Legnépszerűbb cikkeink