Nagyvilág
Elmaradt az újabb Djokovic-rekord
Az orosz Danyiil Medvegyev három sima szettben legyőzte a világelső Novak Djokovicot a New Yorkban rendezett amerikai nyílt teniszbajnokság férfi egyes döntőjében.
A szerb világelső azzal a céllal kezdte meg szereplését New Yorkban, hogy az év negyedik Grand Slam-tornáját is megnyerje. Erre a sportág csaknem 150 éves történetében csak két férfi és három női játékos volt képes, legutóbb a legendás Rod Laver 1969-ben, illetve Steffi Graf 1988-ban mutatta be ezt a bravúrt. A 83 éves ausztrál Laver egyébként ott volt a lelátón.
A belgrádi sztár szeme előtt egy másik rekord is lebegett a finálé előtt. Ha itt győzni tudna, akkor 21. GS-serlegével megelőzhette volna a hozzá hasonlóan 20-nál tartó Roger Federert és Rafael Nadalt, és immár egyedüli rekordernek mondhatta volna magát.
Djokovic a győzelemtől függetlenül is a csúcsbeállítást jelentő 31. GS-döntőjére készült, és új versenyrekordot állított fel kilencedik fináléjával.
A szerb játékos az elődöntőben a negyedik kiemelt, német Alexander Zverev ellen játszott, akit végül öt játszmában 3 óra 38 perc alatt győzött le. „Már csak egy meccs maradt, mindent egy lapra teszek fel” – nyilatkozta már akkor a 34 éves klasszis.
A harmadik Grand Slam-fináléjában szereplő Medvegyev egyszer már a diadal küszöbén állt Flushing Meadowsban, ám két éve hiába egyenlített kétszettes hátrányból Nadal ellen a fináléban, végül a mallorcai ünnepelhetett.
Ami kettejük egymás elleni mérlegét illeti, a szerb 5-3-ra vezetett, legutóbb a februári Australian Open-döntőben találkoztak, akkor Djokovic 7:5, 6:2, 6:2-re nyert.
A döntőben aztán az orosz rendkívül magabiztosan játszott, 47 perc alatt szettelőnybe került úgy, hogy mind a 15 első adogatása után megnyerte a pontot. A második szettben sem tudott visszajön Djokovic, aki dühében össze is törte az ütőjét. Medvegyev másfél óra elteltével egy szettnyi távolságba került élete első GS-serlegétől. A harmadik szett végére a szerb teljesen összeomlott, így Danyiil Szergejevics Medvegyev egy 2 óra 16 perces meccsen, 6:4, 6:4, 6:4 után szerezte az első Grand Slam-győzelmét.
Az amerikai nyílt teniszbajnokság női egyes versenyét a 18 éves brit Emma Raducanu nyerte meg, miután két szettben legyőzte a 19 éves kanadai Leylah Fernandezt. Raducanu szettveszteség nélkül nyerte meg a US Opent, amire legutóbb Serena Williams volt képes 2014-ben. Mint utóbb elmondta, mindig arról álmodozott, hogy Grand Slam-tornát nyer, és mivel most sikerült, ez egy valóra vált álom számára.
MTI / Aradi Péter
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója