Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Bomlik-e az LMP?

Létrehozva:

Választási plakát 2010-ből | Fotó: AFP / Attila Kisbenedek

Az előválasztás, a közös ellenzéki lista a Lehet Más a Politika (LMP) számára mentőmellény. Remény arra, hogy a magyar politikának akár 2026-ig lehet zöldpártja – olvasható Buják Attila Lehetett volna más – az LMP a közös listán című, a legfrissebb 168 Óra hetilapban megjelent írásában.

Az LMP rossz állapotban van, mint mindig. Ezt is meg fogja úszni, mint mindig. A dolog furcsasága, hogy viszonylag jól körülírható, határozott kontúrokkal bíró százötven-kétszázezres, városi, értelmiségi szavazóbázisról van szó. A számot elvben meg lehet tartani, de meghaladni nem nagyon.

Zöldpártok alapítására a rendszerváltás óta több kísérlet történt. Mindegyik tragikus eredménnyel járt. 2009-ben, a pártstruktúra átformálódásakor mégis úgy látszott, a folyamat kiforrja magát. Tizenkét nehéz év után az LMP önálló miniszterelnök-jelölt nélkül és kevés ismert névvel vág neki az előválasztásnak, csekély lelkesedéssel, mérsékelt apátiával. Jobbat nem is tehetnek. A miniszterelnökjelöltet, aki mögé beálltak, tulajdonképpen ők szállították. Karácsony 2009-ben az LMP kampányfőnöke volt. A hétszázalékos bejutás tizenöt képviselővel erős kezdés volt. Másfél év sem telt bele, és ketté is szakadtak. A Párbeszéd ellenzéki irányba ment, az anyapárt tartotta az „egyenlő távolságot”. Átmenetileg megszűnt a frakció. Pillanatnyilag két, sok mindenben hasonló ökofrakció is van, az LMP és a Párbeszéd. Mindkettő Karácsonyra esküszik, a Párbeszéd tizenkét előválasztási jelöltet állít, az LMP kilencet. Az egyiknek van markáns vezetője (egy főpolgármester annak mondható), de nincs szavazója. A másiknak van szavazattömege, de nincs igazi vezetője.

A közvélemény-kutatók szerint az LMP-szavazó hátránya, hogy inkább laza „szimpátiavoksoló”, mint elkötelezett hardcore szavazó. Többnyire ilyenek is voltak. 2018 tavasza, Szél Bernadett kampánya volt az aktivitás csúcsa. 

Maga a párt is gyengén szervezett. Sok vita, kevés munka. A szervezésbe csak Schiffer András idején fektettek munkát. Schiffer elképesztő figurákat volt képes az LMP-be bebeszélni. Többek között az ő ötlete volt a magányos lovas, Hadházy Ákos behozatala. Elég őszinte önbevallás, hogy alig van ötszáznál több tagja az LMP-nek. A szervezetek száma harmincnégy. Ennek áthidalására találták ki a párttagságot nem vállaló pártoló tagság ezerötszáz fős listáját.

Ennél is súlyosabb problémahalmaz az úgynevezett bázisdemokrácia, s ami ebből következik, a vezetés teljes hiánya. Az anarchia 2018 nyarán (egy elvben sikeres választás után) dermesztő következményekkel járt. A pártnak részben emiatt ma nincsenek irányadó véleményvezérei. Mondhatjuk annak Ungár Pétert, aki a maga módján saját politikai karriert épít, de nem vezeti az LMP-t. 

Visszatérő vád volt a párttal kapcsolatban, hogy alkalmilag a Fidesszel is kollaborált. A legendák szerint 2010-ben, a cédulagyűjtés idején fideszes besegítést kaptak. A Fidesz állítólag akarta, hogy létrejöjjön Schiffer pártja. Bizonyítéknak tartották azt is, hogy a kormány az LMP sorait néha megdézsmálta.

Ami viszont a bomlás rémét illeti, az LMP nem pusztuló párt. Leginkább azért, mert sosem volt a jelenleginél sokkal erősebb. Kis pártnál három százalékos esés működésbe hozza a vészcsengőt. Az LMP gyakran próbált a radikális politikai értékmezőtől távolodni. Igen erős politikai impulzus kellett ahhoz, hogy az ellenzéki együttműködésbe hang nélkül belesimuljon. És innen ma már nincs visszaút: az LMP a közös listába kapaszkodva 2022-t túléli.

 

(A teljes cikket elolvashatják a legfrissebb 168 Óra hetilapban. Keressék az újságárusoknál, vagy fizessenek rá elő a 168.hu-n.)

Legnépszerűbb cikkeink