Nagyvilág
Ellenzéki vezetőket börtönöztek be Minszkben
Tizenegy év börtönbüntetésre ítélte a bíróság Fehéroroszországban hétfőn Marija Kalesznyikavát, az Aljakszandr Lukasenka tekintélyuralmi rendszere ellen indított tiltakozó mozgalom egyik vezéralakját.
Egy másik vezető ellenzékit, Makszim Znakot 10 év börtönbüntetéssel sújtottak. Mindkettőjüket a hatalom megszerzése érdekében szervezett összeesküvéssel, az állambiztonságot veszélyeztető akciókra való felhívással és szélsőséges szervezet létrehozásával vádolták. Mindketten tagadják az ellenük felhozott vádakat, amelyeket Kalesznyikava abszurdnak nevezett.
A 39 éves nőt tavaly szeptemberben vették őrizetbe, mikor útlevelét széttépte, hogy megakadályozza kitoloncolását Ukrajnába. A zenészből lett politikus a 2020-as augusztusi elnökválasztás ellenzéki kampányának egyik arca lett. Az ellenzéki szerint Lukasenkát csalással választották újra.
A Szputnyik Belarusz csatorna felvételein látható volt, amint a két ellenzéki vezető egy üvegfalú kabinban várja az ítélethirdetést. A videón Kalesznyikava felemelte megbilincselt kezét, hogy a védjegyévé vált szívjelet mutassa fel, miközben mosolygott a kamerák előtt.
Szvjatlana Cihanouszkaja, a fehérorosz ellenzék külföldre menekült vezetője, az ellenzék volt jelöltje az elnökválasztáson, a Twitteren azt írta, hogy „Marija és Makszim a fehéroroszok hőse. A rendszer azt akarja, hogy megtörve és kimerülve lássák őket.” Hozzátette: hatalomra kerülésük esetén szabadon fogják engedni őket, ami sokkal hamarabb bekövetkezhet, mint a rájuk szabott büntetés kitöltése.
A tárgyalásról nemzetbiztonsági okokra hivatkozva kizárták a nyilvánosságot. Az ügy körülményeit, a nyomozók és a tanúk nevét sem hozták nyilvánosságra.
Kalesznyikava egyike annak több ezer embernek, akiket a hatalom őrizetbe vett a tavaly augusztus 9-i elnökválasztás után kirobbant tüntetések miatt. Egyike annak a három, korábban nem politizáló nőnek, akik összefogtak a tavalyi választási kampányban Lukasenka ellen, miután Viktar Babarikát, a legesélyesebb ellenzéki jelöltet kizárták a választáson indulni szándékozók sorából. Az ő kampánycsapatában dolgozott Kalesznyikava és Znak is. Babarikát még a választások előtt korrupció gyanújával őrizetbe vették, és idén júliusban tizennégy évi börtönre ítélték.
Az Európai Unió a politikai foglyok szabadon bocsátására szólítja fel Fehéroroszországot – közölte az Európai Unió külügyi szolgálata (EEAS) hétfőn. Az Unió továbbra is arra törekszik, hogy a fehérorosz hatóságok által elkövetett brutális elnyomás felelőseinek elszámoltathatóságát előmozdítsa.
MTI / PH
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója