Nagyvilág
Barátságokból lesznek a nagy szerelmek
A barátságok gyakrabban alakulnak át szerelemmé, mint hinnénk: egy friss pszichológiai kutatás szerint a párkapcsolatok 68 százaléka indul baráti viszonyként, a pároknak csak az 1-2 százaléka találkozik szerencsés véletleneknek köszönhetően.
A párkapcsolatok kialakulásával a többi szerelmi témához képest keveset foglalkozott eddig a pszichológia, ám a Social Psychology and Personality Science nemzetközi tudományos szaklapban nemrég megjelent erről is egy izgalmas kutatás.
A romantikus film- és regényirodalom nagy része azt sugallja, hogy a szerelem bárhol ránk találhat, és az ellentétek vonzzák egymást, a tudomány azonban mást mond erről. A kanadai Victoria Egyetem kutatói közel 2000 fős mintavételükre támaszkodva azt állítják, a romantikus viszonyok elsöprő többsége barátságként kezdődik, nem vadidegenek közt jön létre. Ezzel persze nem fogják az online társkeresők forgalmát jelentősen rombolni, mégis fontos visszajelzést adnak arról, hol érdemes az igaz szerelmet keresni.
Hogy jobban megértsék a szerelmek kialakulásának ideális feltételeit, megkérdezték a résztvevőket, hogyan találkoztak jelenlegi partnerükkel, például régóta barátok voltak, vagy közös ismerősük mutatta be őket egymásnak, középiskolából vagy egyetemről ismerték egymást, vagy egy munkahelyen dolgozva, esetleg vakrandin jöttek össze.
A legtöbben a régi barátságot és a közös baráti társaságot mondták, legkevesebben pedig az online társkeresőt és a vakrandit. 18 százalékuk azt is bevallotta, hogy már eleve azért kezdett barátkozni párjával, mert tetszett neki, de a többség „hátsó szándék nélkül” ment bele a baráti kapcsolatba, és átlagosan legalább két évig voltak barátok, mire a kapcsolatuk romantikus fordulatot vett.
Az egyenletből nem lehet kihagyni a fizikai vonzalmat sem. Akik közt megvolt a szikra, hamarabb léptek át barátságból szerelmi kapcsolatba. Megfordítva az állítást, azok a párok, akik kevesebb, mint egy éve voltak barátok, előbb léptek a tettek mezejére, mint akik évek óta kerülgették egymást. A barátzóna tehát nem reménytelen hely, sőt, valójában a legideálisabb állapot arra, hogy összejöjjünk ideális társunkkal, csak ne húzzuk túl sokáig.
bálint orsolya
(Kiemelt képünk illusztráció. / Forrás: Shutterstock)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója