Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Plakátkampányt indul a hálapénz nélküli rendszer előnyeiről

Létrehozva:

Képünk illusztráció | Fotó: Shutterstock

A Magyar Orvosi Kamara négyezer plakátot helyez ki.

A hálapénz olyan régóta velünk van, hogy azt is el kell magyarázni, mennyivel jobb lesz nélküle az élet. Hiába, a régi szokások nehezen halnak ki.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) tájékoztató plakátkampányt indít a hálapénz nélküli rendszer előnyeiről. Lénárd Rita, a MOK alelnöke elmondta, erre azért van szükség, mert 70 év alatt annyira beépült a közgondolkodásba a hálapénz, hogy úgy gondolták, a tiltás nem elegendő, arra is szükség van, hogy bemutassák, mennyivel jobb az az egészségügy, amelyben nincs hálapénz.

Az Országos Kórházi Főigazgatósággal egyeztetve az ország 167 egészségügyi intézményében helyeznek ki 4 ezer plakátot. Mindezt egy keddi háttérbeszélgetésen jelentették be. Az eseményen kétféle plakátot mutattak be: az egyiken arra figyelmeztetnek, hogy „hálapénzt adni és elfogadni egyaránt bűncselekmény”, míg a másikon 7 pontba szedve ismertetik az egészségügy hálapénz-mentességének előnyeit.

Egy januárban életbe lépett törvény szerint a hálapénz adása és elfogadása egyaránt bűncselekménynek számít. Március elseje óta pedig mindezt súlyosan büntetik is. Egy korábbi tájékoztatás szerint például, ha egy főorvos záros időn belül legalább háromszor fogad el hálapénzt, és mindezt három különböző betegtől, akkor öt és tíz év közötti börtönbüntetésre számíthat. Az egészségügyi dolgozókat egy újonnan létrejött főosztály, a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) ellenőrzi.

A hálapénz-kommandóként emlegetett akciócsoport munkájából eddig két ügyet hoztak nyilvánosságra. Júliusban egy budapesti kórház szív-, ér- és mellkassebészeti osztályának főorvosát próbálták megvesztegetni, de az orvos visszautasította a hálapénzt.

A másik, augusztusi ügyben viszont feljelentés született. A gyanú szerint az egyik budapesti kórházban dolgozó, 45 éves főnővér a TB által finanszírozott ingyenes kezelésért kért pénzt egy idős beteg hozzátartozóitól. A Budapest Rendőr-Főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt rendelt el nyomozást.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink