Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Elhalasztaná az emlékeztető oltásokat a WHO

Létrehozva:

Moratóriumot sürgetett a koronavírus elleni emlékeztető oltásokra az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója szerdán, hogy minél több országban be tudják adni az első adag szérumot. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz főként azokhoz a tehetősebb országokhoz intézte a felhívását, amelyek megelőzték a fejlődő világot a vakcinák beadásában.

A világban eddig beadott 4 milliárd adag védőoltás 80 százalékát kapták a magas, illetve az átlagnál magasabb jövedelmű országok állampolgárai, akik a világ összlakosságának az 50 százalékát teszik ki.

A Egészségügyi Világszervezet (WHO) idén azt a célt tűzte ki, hogy biztosítsák a lakosság 10 százalékának beoltását a világ minden országában, így a szegény országokban is. „Ennek megfelelően a WHO moratóriumot sürget az emlékeztető oltásokra legalább szeptember végéig” – mondta szerdán genfi sajtótájékoztatóján a szervezet főigazgatója, aki arra reagált, hogy Izraelben és Németországban már megkezdték az oltási kampányt a harmadik adag vakcinával.

Az Egyesült Államok máris elutasította a moratóriumot, arra hivatkozva, hogy „nincs szüksége” arra, hogy válasszon a harmadik adag vakcinának a lakosai számára történő beadása, illetve a szegény országok számára történő adományozás között. 

Washington még nem döntött az emlékeztető oltások beadatásáról, Izraelben viszont a múlt héten megkezdődött a 60 év felettiek harmadik oltása, Németországban pedig szeptember 1-én tervezik elkezdeni az idős és kockázatoknak kitett emberek harmadik adaggal történő beoltását.

Miután kiderült, hogy a Pfizer és a Moderna emeli a vakcinaárakat, Mariangela Simao, a WHO gyógyszerbeszerzési illetékes vezetője emlékeztetett: „normális piaci helyzetben az áraknak csökkenniük, nem pedig emelkedniük kellene.” Simao hozzátette, hogy a Pfizer és a Moderna nemcsak a termelést, de a termelékenységet is növelte.

mti/ph

(Kiemelt kép: DANIEL MIHAILESCU – AFP VIA EUROPRESS)

Legnépszerűbb cikkeink