Nagyvilág
Jöhet akár a hazugságvizsgáló is
Kész hazugságvizsgálat alá vetni magát Aleksandar Vucic szerb elnök, hogy bizonyítsa, nincs köze szervezett bűnözői csoportokhoz.
A szerb államfő kedden sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy ő és Aleksandar Vulin belügyminiszter is kész úgy vallomást tenni, hogy közben hazugságvizsgálót kötnek rájuk. Mint mondta, elképesztőnek tartja, hogy a médiában napok óta az a téma, hogy vezető szerb politikusoknak vajon van-e bármi köze egy ismert, Montenegróból származó bűnbandához. Most eljárást indítanak maguk ellen, hogy végre kiderüljön az igazság.
A sajtótájékoztató előtt jelentették be, hogy az Aleksandar Vucic által vezetett Szerb Haladó Párt egyik alelnöke, Milos Vucevic feljelentést tett a köztársasági elnök és a belügyminiszter ellen, hogy „bizonyítást nyerjen, igazak-e a média állításai, amelyek szerint a két politikus kapcsolatba hozható az egyik ismert bűnöző, Veljko Belivuk klánjával”.
Az ügy egyik előzménye, hogy február 4-én a belgrádi rendőrség tizenhét embert fogott el, akiket szervezett bűnözéssel, gyilkossággal, rablással, zsarolással és drogkereskedelemmel gyanúsítanak. A rendőrség akkor azt is közölte, a bűnbanda merényletet tervezett az elnök ellen.
A bűnözői csoport a Partizan labdarúgó klub szurkolói csapatát használta fedőszervezetként. A szervezet vezetője, Velja Belivuk a feltételezések szerint a rivális Crvena Zvezda futballcsapatának egy tagját, valamint a Pink Panter bűnbanda egykori vezetőjét, Milan Ljepoját is meggyilkolta. Kihallgatásakor Velja Belivuk azt vallotta, hogy kapcsolatban állt az ország vezetésével, és magától az elnöktől is kapott utasításokat, például arra, hogy állítsa le a lelátókon az elnök elleni rigmusokat, vagy hogy lépjen közbe a kormány ellen szervezett tüntetéseken, illetve hogy biztosítsa a büszkeségnapi felvonulás békéjét.
Ezzel kapcsolatban jelentette be Aleksandar Vucic, hogy feljelenti saját magát az igazság kiderítése érdekében, végül azonban párttársa tett feljelentést.
Vucic először 2014-ben, miniszterelnökké választásakor hirdetett harcot a szervezett bűnözés ellen, azóta több bűnözői csoportot is felszámoltak a hatóságok.
mti/ph
(Kiemelt képek: ALEKSANDAR VUCIC | FOTÓ ELMAN OMIC – ANADOLU AGENCY-AFP VIA EUROPRESS)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója