Színészek a politika bűvkörében

Jackie Chan régóta egyike a Hong-Kong-i hírességeknek, akik nyíltan támogatják a kommunista pártpropagandát.

A sztár gyakran pózol biodíszletként más (egyesek szerint Stockholm-szindrómás) Hong-Kong-i és tajvani színészekkel, zenészekkel együtt a különböző pártrendezvényeken.

A múlt héten azonban szintet lépett rajongása nyilvános kimutatásában, ami már a nyugati sajtóban is kimondottan rossz szájízt keltett. Az akciófilm-sztár a Kínai Filmszövetség konferenciáján mondott dicsőítő beszédében többek között azt is kijelentette, büszke arra, hogy ő is kínai, és irigykedik azokra, akik párttagok, ezért be akar lépni a Kommunista Pártba. Bejelentését helyben óriási tapsvihar fogadta, miközben a diktatúra ellen városszerte demonstráló honfitársait épp rendőrök hurcolták el. 

Ruszofil akciósztár

Ha Chan végül mégsem lép be a pártba, hanem ez csupán költői túlzás volt részéről, mert elragadta a hév, most pár évig biztos nehéz lenne munkát találnia Amerikában. Ahogy néhány éve nemkívánatos személlyé vált itt kollégája, a másik akciófilmsztár, Steven Seagal, Putyin elnök személyes jóbarátja, aki nyilvánosan helyeselte a Krím-félsziget megszállását. Nem állt meg ennyinél, 2014-ben elment Szevasztopolba lefasisztázni az ukrán kormányt, cserébe ki is tiltották őt Ukrajnából. Nem sokkal később elnök jóbarátja megjutalmazta az orosz állampolgársággal, kapott egy fontos állást az orosz-amerikai kapcsolatokért felelős különmegbízottként, így utazgat (oroszbarát) államokba, legutóbb Venezuelában fogadták őt diplomatának kijáró tisztelettel, ő pedig szamurájkardot adott ajándékba a hatalmát erőszakkal fenntartó, nyugaton diktátorként ismert Maduro elnöknek. 

A világszerte híres, több mint 50 filmben szereplő, ma 69 éves Seagal már évek óta Oroszországban él, tanácsadóként és lobbistaként besegít az ORSIS fegyvergyártó cégnek, miközben saját fegyvermárkáját (pisztolyokat, puskákat és késeket) is forgalmazza. Az idén májusban a Kreml szociáldemokrata frakciójában ülő Igazságos Oroszországot nevű párt igazolt tagja lett, ünnepélyes keretek közt adták át párttagsági könyvét. A ruszofil filmsztár nézetei hazájában a republikánus párthoz állnak legközelebb, az általa nagyra tartott Donald Trump és a qAnon összeesküvés-elméletek annyira megihlették, hogy írt egy kissé zavaros konteó-regényt is az Egyesült Államok „elrablásáról”.

Egészen a Fehér Házig

Chan és Seagal ugyan a (szélső)baloldali politikában találta meg az önazonosságot (és talán a számításait), de számos más színész (a valóságshow-sztárokat most nem sorolnánk ide) is akad, akiket megbabonázott a politika. Az eddigi legnagyobb politikai karriert minden bizonnyal Ronald Reagan futotta be: a B-kategóriás filmekben sem igazán csillogó, de jó kiállású színészt előbb kaliforniai kormányzóvá, majd az Egyesült Államok 40. elnökévé választották. 

A hírességek közül sokan csupán azért jelentkeznek be a politikába, hogy így jussanak egy kis extra rivaldafényhez. Nem is túl hiteles, ha egyik nap a fegyverviselési jog ellen kampányol valaki, a másikon főszerepben látjuk egy nagy költségvetésű lövöldözős filmben, amitől joggal gondolhatjuk, hogy az elvei csak a fizetésnapig rendíthetetlenek. Kevesebben vannak, akik őszinte politikai meggyőződésből és küldetéstudatból vállalnak közéleti szerepet, és a hírnevüket csak ugródeszkaként használják, hogy végre fontos és hasznos ügyekkel foglalkozhassanak – nekik általában bizalmat is szavaz a nép.

Az Egyesült Államokban George Murphy volt az első igazán híres hollywoodi színész, aki belépett a nagypolitikába. A zenés-táncos musicalfilmekben Fred Astaire és Eleanor Powell oldalán szteppelt, majd az amerikai színészek céhét vezette két évtizeden át – ezt a tisztséget később Ronald Reagan is betöltötte –, és kaliforniai szenátornak is megválasztották. Noha tényleges képviselői munkát végzett, a legemlékezetesebb újítása az 1968-ban bevezetett cukorkaasztal (candy desk) volt: a szenátusban a legforgalmasabb ajtó mellett ülő képviselő (ez volt Murphy) asztalfiókja mindig telis-tele van édességgel, amiből jövet-menet lehet markolni egyet, hogy a vércukorszintjüket kicsit helyre tegyék, mivel a tanácsteremben tilos enni. A nagy édességgyártók egymással versengve havi több kiló csokival és cukorkával töltik meg a fiókot, ami mondhatni az enyhe korrupció legalizált formája – de legalább nem az adófizetők pénzéből nassolnak a képviselők. 

Erős emberek

A testépítőből lett filmsztár, Arnold Schwarzenegger két ciklusban szolgált Kalifornia kormányzójaként, de számára az elnöki szék elérhetetlen maradt, mert nem az Egyesült Államokban született. A profi pankrátorként és a Predator, valamint A menekülő ember című filmekből ismerhető Jesse Ventura 1999-től négy évig Minnesota állam kormányzójaként tevékenykedett. A kormányzói és az elnöki bársonyszék úgy tűnik, a legvonzóbb politikai célok a hollywoodi sztárok számára – talán mert ezekben a pozíciókban több a reprezentáció, mint a bürokratikus politikai munka, és ez hasonlít legjobban a film világára.

Matthew McConaughey jövőre akar indulni a texasi kormányzóválasztáson, Dwayne „The Rock” Johnson is dédelget elnöki terveket, és egy közvéleménykutatás szerint az amerikaiak 46 százaléka még támogatná is. A Szex és New York sztárja, Cynthia Nixon az első nyíltan leszbikus jelöltként indult a 2018-as New York-i kormányzóválasztáson, ahol végül vesztett Andrew Cuomo volt kerületi főügyésszel szemben. 

Végül egy kissé különc sztori: Clint Eastwood 1986-ban szállt versenybe a kaliforniai Carmel polgármesteri székéért, amit elsöprő, 72 százalékos támogatottsággal két évre meg is nyert, ám ekkor ki is szállt a politikából. Eleve csak azért indult, mert a városvezetés elutasította az építési engedély-kérelmét, hogy még egy épületet húzzon fel a saját étterme mellé, Eastwood pedig nem ma kezdte a szereplést a bosszúfilmekben. 

Bálint Orsolya