Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Kiemelt hírek

Döntőben az angolok is

Létrehozva:

Fotó: AFP / Pool / Laurence Griffiths

A Londonban játszó hazaiak 1–1-es rendes játékidőt követően egy véleményes büntetővel múlták felül Dániát, így ők találkoznak Olaszországgal a döntőben.

Nem hozott különösebb meglepetést a dánok összeállítása az angolok elleni elődöntőben: Kasper Hjulmand a cseheket legyőző kezdőtizenegyet küldte pályára. Rá egyébként is jellemző, hogy ragaszkodik alapcsapatához – a torna során annyi változás történt, hogy Wass helyére Stryger Larsen, Poulsen helyére pedig Dolberg került be fokozatosan a szokásos 3–4–3-as formációba. Az angol mester, Gareth Southgate ellenben előszeretettel alakítja aktuális kezdőjét az ellenfél függvényében, így mindig kérdés, hogy a nagyon mély angol keretből ezúttal kik lesznek a pályán – a 4–2–3–1-es hadrendben gyakran rotált támadósorába ezúttal Sterling, Mount, Saka és a csapatkapitány Harry Kane került.

Az első félidő kevés helyzetet, de lendületes, élvezetes játékot hozott, mindkét csapat megmutatta, mi a legfőbb erőssége: az angolok elsősorban fegyelmezett, Southgate elképzeléseit maximálisan megvalósító futballjukban bízhattak, amelyben az egyéni klasszisteljesítmények jelenthetik a különbséget, Dánia pedig, bár kevesebbet birtokolta a labdát, bizonyította, hogy képes kombinatív, szemre is tetszetős kontrákkal villámgyorsan helyzetbe kerülni.

Az első gól mégsem ezekből, hanem egy meglehetősen távoli pontrúgásból született: a dánok fiatal csillaga, Damsgaard 23 méterről bombázott a léc alá – bár a lövés pompásan szitált, felmerül Pickford kapus felelőssége, aki először kapott gólt az idei Európa-bajnokságon. A gól azonban nem fogta meg a világsztárokból álló angol csapatot, sőt, mintha még inkább felpörögtek volna, és ez meg is hozta eredményét: Saka remek centerezése után a dán kapitány, Kjaer sodorta saját kapujába a labdát – az Eb tizedik öngólját szerezve ezzel. Persze, ha nincs ott, valószínűleg Sterling sem hibázik.

A második játékrész az elsőhöz hasonló iramot hozott, a gólok azonban ezúttal elmaradtak – köszönhetően többek között Kasper Schmeichel kapusnak, aki Maguire fejesét földöntúli bravúrral hárította. Anglia és Dánia azon kevés csapatok közé tartozott, amelyek a meccs napjáig nem keveredtek kétszer tizenöt perces hosszabbításba – a büntetőrúgásig azonban ezúttal is csak az angolok jutottak el: a 104. percben egy némileg könnyű szívvel befújt tizenegyest Kane először még a kapusba bombázta, a kipattanót viszont értékesítette. Az összes cserelehetőségüket kihasználó dánok Jensen sérülése miatt az utolsó tíz percben már emberhátrányban támadtak, azonban ez sem volt elég – Olaszország Angliával találkozik a július 11-i fináléban.

Legnépszerűbb cikkeink