Kiemelt hírek
Elnök volt, rab lesz Jacob Zumából
Nem jelent meg a saját korrupciós tárgyalásán.
Tizenöt hónap börtönbüntetésre ítélte a dél-afrikai alkotmánybíróság kedden az ország volt elnökét, Jacob Zumát, amiért nem volt hajlandó megjelenni a korrupciós ügyeit vizsgáló bizottság meghallgatásán, s ezzel megsértette az igazságszolgáltatást.
A tárgyalást vezető Sisi Khampepe azt mondta, csak ezen a módon lehetett visszaállítani a bizalmat a jogállamiságban és az igazságszolgáltatásban, hozzátéve: reméli, az ítélet „világos üzenet” lesz.
Zuma nem vett részt az ítélethirdetésen, a bíróság pedig kötelezte, hogy öt napon belül jelenjen meg KwaZulu-Natal állambeli otthonának rendőrkapitányságán vagy Johannesburg hatóságainál. Dél-Afrikában először ítéltek börtönbüntetésre egy volt elnököt.
Az országot 2009 és 2018 között vezető 79 éves Zuma ellen összeesküvés, korrupció, pénzmosás és csalás miatt emeltek vádat. A magát ártatlannak valló Zuma korábban többször kifogásolta az ellene zajló eljárást, egyesek pedig emiatt azt vetették jogi csapata szemére, hogy szándékosan késlelteti perét.
Zuma a bizottság 2018-as megalakulása óta csupán kétszer jelent meg meghallgatáson, de egyik alkalommal sem tett vallomást, és támadást intézett a vizsgálatot vezető Raymond Zondo bíró ellen is, aki szerinte „mindig is ártani akart neki”, s akit „politikai propagandával” vádolt. Az ország alkotmánybírósága idén januárban hozott döntése arra kötelezte, hogy működjön együtt az igazságszolgáltatással. Ennek semmibevételével sértette meg a bíróságot.
A bizottság márciusi, virtuális ülésén a meghallgatás egyik résztvevője, Tembeka Ngcukaitobi úgy vélte, már nem az a kérdés, börtönbe kerül-e Zuma, hanem az, hogy mennyi időre.
A tény, hogy Zuma korábban az elnöki tisztséget töltötte be, nem védi meg a törvénytől – tette hozzá.
A bizottság már több korábbi minisztert és üzletembert meghallgatott a korrupciós ügyek kapcsán, az exelnök ellen mostanáig 40 tanúvallomást gyűjtött össze.
Zuma 2018 februárjában pártja, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) nyomására lemondott, hogy megelőzze leváltását. Utódja, Cyril Ramaphosa igyekezett visszaállítani az ANC jó hírnevét, egyúttal a befektetők Dél-Afrikába vetett bizalmát, és határozottabb fellépést ígért a korrupció ellen, ám saját pártján belül konfliktusba került az ANC Zumát támogató frakciójával.
MTI
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!