Magyarország
Zuglói vesztegetési ügy: Baja Ferenc is szóba került
Terebélyesedik a zuglói vesztegetési botrány. Horváth Csaba, Tóth Csaba, Molnár Zsolt után újabb MSZP-s politikust hoztak összefüggésbe az üggyel. Az atv.hu birtokába került Fuzik Zsolt vádalku keretében tett vallomása.
Ebben a vállalkozó azt állítja, hogy ő maga Baja Ferencen, az MSZP pártalapítványának, a Táncsics Alapítvány kuratóriumi elnökén keresztül lépett kapcsolatba Molnár Zsolttal. A Sys It Services Kft. vezetőjének állítása szerint Baja Ferenc 30 millió forintot kért tőle. Fuzik azt vallotta, hogy háromszor is találkozott Baja Ferenccel 2019 nyarán, amikor a BKV-SYS IT Services Kft. által megnyert BKV-tenderről tárgyaltak. A vallomás szerint Baja Ferenc 30 millió forintot kért tőle, valamint továbbította neki Molnár Zsolt üzenetét, aki 40 millió forintot kért „a szerződés meg nem támadására”. Fuzik Zsolt szerint a 30 és 40 millió forintos vesztegetési pénz egy „kétéves díj” volt, amely 2019. július 1-től 2021. július 1-ig „tart”. Baja Ferenc az atv.hu-nak cáfolta Fuzik Zsolt állításait. „Nem tudom, Fuzik Zsolt miről beszél, hozzám semmilyen hatósági megkeresés nem érkezett” – nyilatkozta a volt államtitkár, a Táncsics Alapítvány kuratóriumi elnöke. Baja Ferenc hozzátette: „Több alkalommal találkoztam Fuzikkal, aki megpróbált meggyőzni arról, hogy a SYS Kft. alkalmas a BKV informatikai feladatainak ellátására. Ezt én akkor is, most is és mindig is vitattam” – hangsúlyozta Baja Ferenc. „Nem tartottam jó konstrukciónak, hogy egy kis cég nagy alvállalkozókkal szolgálja ki a BKV informatikáját” – mondta a veterán szocialista politikus.
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Magyarország2024.07.09. 9:02
Jelentősen emelkedik a közlekedési bírság augusztustól
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.15. 10:51
Megtiltaná a fiatalkorúak energiaital fogyasztását a kormány