Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Tönk szélén az önkormányzatok, de nem lesz dugódíj

Létrehozva:

Fotó: Merész Márton

A jövő évi működésük sem lesz egyszerűbb, mint az idei.

Elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatót a Magyar Önkormányzatok Szövetségének képviseletében Gémes György elnök, Gödöllő polgármestere, Karácsony Gergely társelnök, Budapest főpolgármestere és Wittinghoff Tamás elnökségi tag, budaörsi polgármester. 

„A jövő évi működésünk sem lesz egyszerűbb, mint az idei” – mondta Gémesi arról, hogyan érinti az önkormányzatok gazdálkodását az infláció. „Ráadásul az iparűzési adó elvonásának nem csak idén, de jövőre is megvannak a hatásai. Hiszen a fizetési kötelezettségek a jogszabály alapján úgy alakulnak, hogy a 2022-es esztendőben is bevételkiesést fognak jelenteni számunkra” – tette hozzá. Wittinghoff Tamás arról beszélt, hogy a szolidaritási hozzájárulás megemelése szerinte sérti az Alkotmányt az Önkormányzati törvényt és az Önkormányzatok Európai Chartáját.

„Nagyon nehéz helyzetbe fogja sodorni az önkormányzatokat az építőipari árrobbanás is, hiszen nemcsak beruházásokat, hanem felújításokat – óvodák, bölcsődék, utak, járdák – is végeznek az önkormányzatok” – mondta Gémesi. Karácsony az áremelkedéssel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a magyar kormány minden létező fejlesztési forrást az építőiparnak szán, amivel az egyik legnagyobb árfelhajtó tényező az építőiparban. 

Az önkormányzati szövetség elnökségi ülése foglalkozott azzal a kormányhatározattal is, amely különleges gazdasági övezetté nyilvánította Dunaújvárost és környékét. „A Magyar önkormányzatok Szövetsége felszólítja a kormányt, hogy vonja vissza ezt a határozatot és szüntessék meg ezt a jogintézményt. Ugyanezt a tiltakozást fejeznénk ki, ha olyan várossal szemben alkalmaznák ezt a törvényt, amelynek kormánypárti polgármestere van, hiszen ez elvi, szakmai kérdés” – mondta Karácsony. Hozzátette: az a benyomásuk, hogy csak ellenzéki városokkal szemben alkalmazzák, hiszen a szintén ellenzéki vezetésű Göd után Dunaújvárosban következett a sorban.

Újságírói kérdésre válaszolva Karácsony leszögezte, hogy ő nem ígért semmit a dugódíjjal kapcsolatban, szemben Budapest előző vezetésével és a kormánnyal, amelyek vállalták a 4-es metró EU-s támogatásáért cserébe a behajtási díj bevezetését. Karácsony szerint egyedül a kormány számol a dugódíj bevezetésével, erre bizonyíték a Galvani híd szakmai előkészítő tanulmánya. Ugyanakkor örömét fejezte ki, hogy a szakmai vita során a kormány tisztázta: elállt ettől a szándékától. Mint a főpolgármester fogalmazott, semmilyen dugó- vagy útdíj bevezetése nem időszerű Budapesten. 

Legnépszerűbb cikkeink