Magyarország
Már az augusztusi olimpiai selejtezőtornára koncentrálnak a magyar jéghokisok
Mivel a koronavírus-járvány miatt törölték a divízió I/A-világbajnokságot.
A csapat folyamatosan edzőtáborozik, és a Három Nemzet Tornáján erőfelmérést is tartottak.
Miután a magyarországi csapatok mindegyikének befejeződött a klubszezon, elkezdte a felkészülést a válogatott. A keret a káposztásmegyeri Vasas Jégcentrumban gyakorolt, és közben Ausztriával és Fehéroroszországgal is megmérkőzött a Budapesten rendezett Három Nemzet Tornáján.
Az osztrákok elleni meccsen a jégkorongban szokatlan módon egyetlen gól esett, ezt az osztrák Ramon Schnetzer szerezte.
A fehéroroszok elleni második összecsapáson már öt gól is esett, fájó, hogy az A csoportos – tehát a világ elitjéhez tartozó – csapat ellen válogatottunk másfél perccel a vége előtt kapott góllal szenvedett vereséget.
„Ezt a két hetet a játékszisztéma felépítésével töltöttük. Szükség volt erre, hogy megfelelően fel tudjunk készülni az augusztusi olimpiai selejtező tornára. Ha visszatekintünk az elmúlt két hétre, akkor azt kell mondanom, hogy minden a tervek szerint alakult, és elértük a célunkat. Igaz, hogy a tornán egy találkozót sem sikerült megnyernünk, de két jó meccset játszottunk, a srácok pedig nagyszerűen dolgoztak. Úgy érzem, mind az osztrákok, mind pedig a fehéroroszok ellen felvettük a ritmust. Nagyon tetszik a játékhoz való hozzáállás, a játékosok személyisége és az, ahogy a szövetség kezeli a válogatottat. Csapattá kovácsolódtunk, így sikeresnek ítélem meg ezt a két hetet” – mondta a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Sean Simpson, aki hozzátette, hogy a következő időszakban kijelölik a Rigába utazó válogatott keretet, aztán egy kis pihenés következik, majd megkezdik a munkát az olimpiai szereplésért.
Az augusztusi rigai olimpiai selejtezőn a házigazda Lettország mellett Franciaország és Olaszország lesz majd az ellenfél, a győztes jut ki a 2022-es pekingi téli játékokra.
Három Nemzet Tornája, Budapest:
Eredmények: Magyarország-Ausztria 0-1, Fehéroroszország–Ausztria 5-1, Fehéroroszország-Magyarország 3-2.
A torna végeredménye: 1. Fehéroroszország 6 pont, 2. Ausztria 3, 3. Magyarország 0.
Fehér György
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!