Magyarország
Az online múzeumok elterjedése a szféra halálát jelentené
L. Simon László szerint egyelőre fel sem lehet mérni, hogy a kulturális rendszerre milyen hatásai lesznek a járványnak.
Miniszteri biztosként a múzeumi átalakítások tekintetében figyelembe fogjuk venni a Covid-19 kapcsán felmerült tapasztalatokat – mondta L. Simon László országgyűlési képviselő a 168.hu-n futó KeljfelJancsi című műsorban.
Ahogy arról lapunk már beszámolt, a múzeumi integrációért felelős miniszteri biztos lesz a fideszes L. Simon László. Feladata, hogy megvizsgálja a Nemzeti Múzeum és a Természettudományi Múzeum összevonásának lehetőségét, ám ahogy korábban megjegyezte, ez több intézmény esetében is elképzelhető. Elmondása szerint nem kapkodnak, az érintettekkel egyeztetni fognak, ez körülbelül két hónapot vesz majd igénybe.
Máté Gábor korábbi kijelentésére, miszerint az emberek kultúrafogyasztása megváltozik majd a járvány hatására, L. Simon elmondta, egyelőre fel sem lehet mérni, hogy a kulturális rendszerre milyen hatásai lesznek a járványnak. A múzeumok látogatottsága 77 százalékkal csökkent világszerte, ott is csökkent a látogatók száma, ahol nem zártak be.
A politikus kiemelte: az elmúlt évtizedekben a házi mozizás és a sorozatok nagy sikereket érnek el, ám még emellett is túlélnek a mozik – ugyanezt viszont már nem lehet megtenni a színházakkal, múzeumokkal. Szerinte utóbbi intézmények módszertana eddig pont arról szólt, hogy minél közelebb vigyék az embereket a kiállított tárgyakhoz, most azonban még csak a közelben sem lehet senki. „Az online változat alapvetően a múzeum halálát jelentené” – mondta, majd hozzátette, miniszteri biztosként az átalakítások tekintetében is figyelembe fogja venni a Covid-19 kapcsán felmerült tapasztalatokat.
L Simon László szerint már most lehet érezni, hogy a kultúrára nagy hatást fog gyakorolni a járvány. Elmondta, H. Nagy Péter frissen megjelent könyve már szinte csak ezzel foglalkozik, és olyan hátborzongató tényeket mesél el benne, mint hogy a járvány hatására hosszabb ideig voltak távol a gyerekek az iskolától, mint a második világháború idején. Szerinte helyes, ha a múzeumok is foglalkoznak ezzel a témával, és azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy a városi folklórral kapcsolatos kiállításokon néhány év múlva különös maszkkollekciókat tekinthetünk majd meg.
168.hu
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!