Magyarország
Ismét a Final Fourban a Győr
A győri lányok már az első mérkőzésen eldöntötték a továbbjutás kérdését, most ismét nyertek.
Kettős győzelemmel jutott a Győr kézilabda csapata a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe, miután miután 24-21-re nyert a montenegrói Buducnost Podgorica ellen a negyeddöntő hazai visszavágóján.
Mondhatnánk, hogy formalitás volt a találkozó, hiszen a győri lányok már az első mérkőzésen eldöntötték a továbbjutás kérdését. Az idegenben elért tizenegy gólos győzelem után talán senki nem volt, aki a Podgorica továbbjutását jósolta volna. Ennek ellenére a vendégek megpróbálkoztak a csodatétellel, ám ez csak arra volt elég, hogy legyen olyan időszak a mérkőzésen, amikor ők vezett egy-két góllal. Az ETO aztán a második játékrészben fordítani tudott, és innen már nem engedte ki a kezéből a győzelmet. A két csapat 25. egymás elleni tétmérkőzésén három vereség és négy döntetlen mellett 18. alkalommal nyert a Győr.
„Büszkék vagyunk, hogy ismét bejutottunk a négyes döntőbe” – mondta a mérkőzés után a győriek vezetőedzője, Danyi Gábor, aki hozzátette, hogy a Buducsnoszt a problémái ellenére is megmutatta az igazi arcát, és azt, hogy nagy küzdő. – „Ellenfelünk sokkal jobban teljesített ezúttal, mi viszont elmaradtunk a saját szintünktől, de így is sikerült nyerni”.
Danyi azt is elárulta, mi lehet a siker titka. Elmondta, az a kulcs, ahogyan eddig kezelték a vírushelyzetet. A szakmára, magukra összpontosítanak és nem foglalkoznak a külső körülményekkel, nem hagyják magunkat kizökkenteni a ritmusukból.
Az elődöntő sorsolását kedden tartják, a négyes döntőre pedig május 29-30-án kerül sor a Papp László Budapest Sportarénában.
Fehér György
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!