Kiemelt hírek
Működhet az ellenzéki matematika
Nagy Attila Tibor politikai elemző szerint egy stabil ellenzéki összefogás még a bizonytalanokat is megszólíthatja.
Ám ha valamelyik párt kiesik a szövetségből, vagy nem elég integratív a közös miniszterelnök-jelölt, úgy a lemorzsolódás az ellenzéki szavazók körében is jelentős lehet.
A napokban közzétett, a Republikon Intézet által készített közvélemény-kutatás szerint a Jobbik, a DK és a Momentum fej-fej mellett vezeti az ellenzéki pártok közötti versenyt, az összellenzék pedig még a kormánypártok támogatottságát is felülmúlja. Nagy Attila Tibor politikai elemző szerint az eddigi kutatások alapján nagyrészt összeadhatók az ellenzéki szavazatok, valójában azonban a miniszterelnök-jelölt személye is dönthet majd arról, hány embert tud megszólítani az összefogás.
Nagy Attila Tibor hangsúlyozta, ilyen mértékű összefogásra a NER eddigi 11 évében még nem volt példa. Véleménye szerint az eddigi kutatások arra utalnak, hogy nagyobb részt összeadódhatnak az ellenzékre leadott voksok, ugyanis eljutottunk odáig, hogy a jobbikos szavazók nagy része is leadná a szavazatát a közös ellenzéki listára. Hozzátette: amennyiben az összefogás stabil marad a választásokig, úgy az ellenzék a bizonytalan szavazók köréből is megszerezhetne egy-két százalékot.
A politikai elemző szerint azonban az összefogás vonzerejét nagyban befolyásolhatja az, hogy megmarad-e az összetartás a választásokig, ahogyan az is, hogy ki lesz a győztes miniszterelnök-jelölt. Amennyiben integratív ellenzéki politikus nyer, akkor az összeadás még fokozottabban érvényesülhet, ha viszont megosztó a személyiség, nagyobb lehet a lemorzsolódás.
Nagy Attila Tibor szerint az is érdekes helyzeteket hozhat majd, ha az ellenzéki pártok a közvélemény-kutatások alapján szeretnék felállítani az országos listát, ugyanis ebben az esetben meg kell fogalmazniuk, hogy melyik cég kutatását vegyék alapul – ellenkező esetben több cég adataiból kell majd középértéket számolniuk. Megjegyezte: az adott párt és miniszterelnök-jelölt úgyis azt a kutatást fogja lobogtatni, ami neki megfelelő. Az ellenzéki pártok vélhetően készíteni fognak egy nem nyilvános közvélemény-kutatást, azonban még itt is meg kell állapodni, hogy melyik cég végezze a kutatást.
A Jobbik erősödésével kapcsolatban az elemző elmondta: a legfontosabb tényező emögött az lehet, hogy a miniszterelnök-jelöltjük, Jakab Péter közösségi médiás megjelenését és kampányát nagyon felfuttatták. Nagy Attila Tibor úgy fogalmazott: nem hallott róla, hogy az elmúlt években komoly ütéssorozatot átélt Jobbik-szervezetek újjáéledtek volna, azonban úgy tűnik, a Facebook-kampány hatásos, a parizeres akcióval pedig az országos médiában is láthatóvá vált a politikus. Megjegyezte: a kampányban eddig valóban jól áll Jakab Péter, azonban sem Karácsony Gergely, sem pedig Dobrev Klára nem jelentette még be hivatalosan az indulását, a Jobbik elnökét pedig a kifulladás veszélye is fenyegeti.
168.hu
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!