Magyarország
Hatot vágtak a kazahok a futsalosainknak
Az esély azért még nem szállt el, de nehéz meccs következik.
Az Európa-bajnokságra igyekvő magyar futsalválogatott még csak megnehezíteni sem tudta Kazahsztán dolgát a Budapesten rendezett Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen.
A magyar csapat a selejtezőcsoport második helyén várta a tegnapi mérkőzést, és bizony ezt a második helyet meg is kellene tartani ahhoz, hogy legyen esély kijutni az Eb-re. Mert a nyolc darab négyes csoport első helyezettje, valamint a hat legjobb második lesz automatikusan résztvevő a tornán, a két legrosszabb csoportmásodik pedig novemberben rájátszásban dönt az utolsó továbbjutó kilétéről.
A kazahok csoportelsőségét pedig semmi nem veszélyezteti, és Budapesten is bizonyították, hogy ők a legjobb csapat a négyesünkben. A mérkőzésen az első percektől hatalmas tempót diktáltak, és a 10. percben három, a felidőben már négy, a szünet utáni percekben pedig már öt góllal vezettek. Végül egy laza hatost vágtak, míg a mieinknek Dróth Zoltán góljával sikerült kozmetikázni az eredményen.
Turzó József szövetségi kapitány az összecsapás után nem is leplezte csalódottságát, legalábbis ami az eredményt illeti.
„A hozzáállásra nem lehet panasz, a játékosok igyekeztek betartani a megbeszélteket, ám ezúttal kevésnek bizonyult, hogy volt tartása a csapatnak. Ellenfelünk világklasszisokkal érkezett, akik támadásban extra teljesítményre képesek, és ezt most be is bizonyították ellenünk. Mielőbb túl kell lépnünk ezen a meccsen, és kizárólag a jövő heti, fehéroroszok elleni találkozóra kell fókuszálnunk. Továbbra is elérhetjük kitűzött célunkat, ehhez a legjobb tudásunk szerint kell teljesítenünk a csoport zárómérkőzésén – értékelt a mester.
Valóban, a tegnapi vereség ellenére is van esélye csapatunknak kijutni az Eb-re, ehhez viszont nem kisebb teljesítményre van szükség, mint hogy a selejtező utolsó fordulójában legalább egy pontot kell szerezni Fehéroroszországban, az ellen a fehérorosz csapat ellen, amely tegnap 14-0-ra győzte le Izraelt, és ahol nem foglalkoznak a zárt kapus mérkőzések megrendezésével, így telt ház fogadja majd a magyar fiúkat.
Futsal Európa-bajnoki selejtező
Magyarország–Kazahsztán 1–6 (0–4)
Fehéroroszország – Izrael 14-0 (6-0)
A csoport állása:
1. Kazahsztán 12 pont (4 mérkőzésen), 2. Magyarország 6(5), 3. Fehéroroszország 6(5), 4. Izrael 3(4).
Fehér György
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!