Magyarország
Falus András: A mutáció az evolúció része
Az immunológus abban bízik, enyhébb mutánsok fejlődnek ki.
„Újabb felfedezés lett az elmúlt két hét során, hogy a dél-afrikai variáns ellen termelt immunválasz az összes koronavírus-variáns ellen véd, mindegyikkel szemben immunissá teszi a szervezetet” – mondta a a 168.hu Keljfeljancsi című műsorában Falus András.
Az immunológus sorsfordítónak tartja azt az előrelépést, hogy van már vakcinánk, amelynek gyártása rengeteget fejlődött. Az utóbbi években kialakult egy pszeudovírus vakcina stratégia, amelynek során még olyan mutáns ellen is tudnak védőoltást fejleszteni, ami még meg se jelent, csak valószínűleg létre fog jönni.
Falus András Karikó Katalint idézte, aki szerint a vakcinagyártás újabb sebességre kapcsolt – ez egy versenyfutás a betegséggel szemben. „Optimista vagyok, abban bízom, hogy enyhébb mutánsai jönnek a kórokozónak. Ugyanis szerintem nem az az evolúciós célja a vírusnak, hogy mind meghaljunk, hanem az, hogy tovább éljünk, és ezzel gazdatestet biztosítsunk számára” – mondta Falus. Az immunológus elmondta, azt hitte, ünnepelni fogják a vakcina feltalálóit, ehhez képest konszenzust kellett kötni a társadalommal, hogy az emberek beoltassák magukat. „Máig sem lehet megmondani, mennyi ideig tart a védettség. Ez még a jövő zenéje” – tette hozzá.
A virológus úgy vélekedett, nem szabad feltételeznünk, hogy a vírus egy gonosz ragadozó. „Ez az élet határán levő vírus, amelynek egy célja van, hogy több legyen belőle, és legyen táptalaja” – mondta, megjegyezve, hogy a brit variáns sokkal stabilabb, sokkal kevésbé válik inaktívvá, kevésbé bomlik le, ezért fertőzőképesebb.
Fiala János műsorvezető azt is megkérdezte, minek a függvénye, hogy kialakul-e egy mutáns.
Falus szerint az élethez elengedhetetlen a változás: „Szaporodás, öröklődés, változatosság. A teljes törzsfejlődés három legjellemzőbb tényezője. Az állandó hiba ugyanakkor evolúciós változatokat kínál fel. Az öröklődés során különböző változatok jönnek létre, esetleg hibák is előfordulnak. Az öröklődő genetikai változás a mutáns. Az evolúció a genetikai változások örökös folyamata. A titka az örökös változás, az örökös mutálódás” – mondta Falus András.
PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!