Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Kerekasztal-beszélgetést tartottak az ellenzéki pártok az előválasztásról

Létrehozva:

Fotó: Merész Márton

Az előválasztás, járványhelyzettől függően, júniusban vagy szeptemberben lesz.

A Fidesz pénzügyi és médiabeli túlsúlyát az ellenzék aktivizmussal tudja csak ellensúlyozni, de arra is számítani kell, hogy kamuvideókkal támadják majd az összellenzék jelöltjeit – mondta a Demokratikus Koalíció (DK) pártigazgatója a Republikon Intézet által szervezett online ellenzéki kerekasztal-beszélgetésen. Felvezetőjében Virág Andrea, a Republikon stratégiai igazgatója kiemelte: a 2022-es választás történelmi jelentőségű lesz, ugyanis a rendszerváltás óta eltelt 30 évben sohasem rendeztek még országos előválasztást.

A 2022-es választási kampány legfőbb témái között szerepe lesz a koronavírus-járvány kezelésének, valamint a társadalmi egyenlőtlenségeknek is – jelentették ki. A jobbikos Brenner Koloman, az Országgyűlés alelnöke szerint a Fidesz célja, hogy kivezesse Magyarországot az Európai Unióból – ez ellen kell fellépniük. Az MSZP-s Molnár Zsolt arról beszélt, hogy az önkormányzati elvonások témáját a kampányban is hangsúlyozni kell, hogy az emberek megértsék: ez nem csupán az ellenzék mozgásterét szűkíti, az ő befizetéseik is a kormány pénztárcájában landolnak. 

A pártok képviselő szerint az már biztosan kijelenthető, hogy mind a 106 egyéni körzetben megtartják az előválasztást, amely a járványhelyzettől függően júniusban vagy szeptemberben lesz. Az egyéni jelöltek esetében egyfordulós, míg a közös miniszterelnök-jelölt választás esetében kétfordulós lesz az előválasztás.

 

Hajnal Miklós a Momentum részéről megjegyezte, az előválasztás jelöltjei közt megtalálhatóak lesznek a hat ellenzéki párton kívüli jelöltek is. Az LMP-s Ungár Péter szerint nyílt jelöltállítási folyamatra lesz szükség, hogy minden jelölt megmérettethesse magát. Abban is egyetértettek, hogy az ellenzéki pártok legnagyobb hátránya a Fidesszel szemben a pénzügyi háttér, a kormánypárti médiatúlsúly és a választási törvény egyenlőtlenségei. Megjegyezték: kell készülni a kormánypártok hekkelési kísérleteire, a kamuvideók és a kamufelvételek felbukkanására.

A Momentum és az MSZP képviselői szerint elkerülhetetlenek lesznek a zuglói konfliktushoz hasonló nézetkülönbségek az elkövetkező években, azonban meg kell tanulnia minden jelölteknek: ezeket egymás között kell rendeznie a pártoknak és a képviselőknek, nem a nyilvánosságban.

Legnépszerűbb cikkeink