Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Márki-Zay Péter nyerte az előválasztást

Létrehozva:

Fotó: Merész Márton

Márki-Zay Péter lesz Orbán Viktor kihívója, Dobrev Klára telefonon gratulált ellenfelének.

A szervezők szerint az események legnagyobb hozadéka az, hogy rengeteg embernek adták vissza a hitet a demokráciában.

A hivatalos eredmények szerint Márki-Zay Péter nyerte az előválasztást, vagyis ő lett az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje. A Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetőjeként összesen 371 560 voksot gyűjtött be, ami a szavazatok 56,7 százaléka. A DK színeiben indult Dobrev Klára 283 677 voksot kapott, ami a szavazatok 43,3 százaléka. Dobrev tegnap este a DK eredményváró eseményén ismerte be a vereségét. Azt mondta: „innentől nem foglalkozhatunk egymással”, mert mostantól az Orbán-rendszer lebontására kell fókuszálni. Ellenfelét, Márki-Zay Pétert pedig telefonon hívta fel, és gratulált a győzelméhez.

A szervezők nevében az aHang képviselője azt nyilatkozta: izgalmas és fordulatos verseny volt, amelynek „a legnagyobb ajándék az, hogy rengeteg embernek adtuk vissza a hitet a demokráciában, és ez minden munkát és befektetést megért”. Úgy fogalmazott: állandó támadások alatt álltak, de az informatikusok profi munkája miatt nem sikerült megakadályozni az előválasztást.

Karácsony Gergely Márki-Zay Péter eredményváróján beszélt. Azt mondta, hogy győztek, és egy embernek van félnivalója, aki nem más, mint Orbán Viktor. Szerinte a hazaszeretet forradalma zajlik ma Magyarországon. Kiemelte, hogy az elmúlt napokban azt mondták neki, végre van egy ember, aki hazafiként viselkedik, és ez nem más, mint Márki-Zay Péter. A főpolgármester megköszönte azoknak a munkáját, akik részt vettek az előválasztás lebonyolításában. Szerinte egy mondat van csupán, ami meghatározó a jövőben, az pedig nem nem más, mint „A haza minden előtt!” – idézte Kölcseyt. A főpolgármester ezenkívül gratulált a DK-nak, szerinte Dobrev Klárával együtt fogják a hazát megváltoztatni.

Márki-Zay Péter az Anker-közben tartott eredményvárójánmindenkinek köszönetet mondott, de külön kiemelte a családját, akik végig mellette álltak. Emellett hangsúlyozta Hódmezővásárhely hatalmas támogatását is. A miniszterelnök-jelölt azt mondta, hogy egy nagyon széles és tiszta koalíció áll mögötte, és szerinte ezt a csatát nem a pártok nyerték meg, hanem azok, akik bíztak a váltásban még az ellenzék színterén is.

Győzelmi beszédében úgy fogalmazott: ezt a csatát nem ő nyerte, hanem azok a fiatalok, akik tegnap este is jelen voltak az eredményvárón. Tehát meglátása szerint Orbán Viktornak a fiataloktól kell félnie, ugyanis ők kormányváltást akarnak. Márki-Zay is külön gratulált a DK-nak és Dobrev Klárának.Kiemelte: tegnap felhívta ellenfelét, és megegyeztek, hogy együtt fognak győzni, szövetségben, 2022 áprilisában. 

A miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy most nem Karácsony Gergely, hanem ő fogja kapni a támadásokat, de a magyar emberek miatt tűrni fogja ezeket. „Elfogadhatatlan minden gonoszság, mi szeretettel állunk ki mindenkiért, jobb- és baloldalért, a zsidókért, a cigányokért, a melegekért” – tette hozzá. Mint mondta, ez egy csata volt, de nekik a következő háborút is meg kell nyerni, ezt pedig úgy fogják abszolválni, ahogy Hódmezővásárhelyen tették.

Legnépszerűbb cikkeink