Kiemelt hírek
Navracsics Tibor szerint a közösségi média átveheti a hatalmat a mindenkori állam felett
Navracsics Tibort Fiala János kérdezte a 168.hu reggeli műsorában, a Keljfeljancsiban.
Több békét javasolt a jobb- és baloldali szekértáborok között Navracsics Tibor volt uniós biztos és miniszter. Szerinte a közösségi média már-már átvette a hatalmat a mindenkori állammal szemben.
Navracsics Tibor szerint a jobboldal örök frusztrációja, hogy még mindig az egykori kommunisták uralják a médiát, azonban a baloldali média is közel áll ahhoz, hogy már mindenhol a Fidesz befolyását látják, még ott is, amihez semmi köze nincs a NER-nek. „Több békét és kevesebb személyes harcot szeretnék a két szekértábor között, hiszen nem lehet úgy élni, hogy az embernek géppisztoly van a hátán, miközben a földjét műveli”
– fogalmazott Fiala János Keljfeljancsi című műsorában a 168.hu oldalán.
Az Európai Parlament közösségi média szabályozására vonatkozó tervével kapcsolatban Navracsics azt mondta, már egy évtizede érik, hogy valamiféle szabályozás történjen ezen a színterén, ugyanis a közösségi média közvetlenül befolyásolja az emberek gondolkodását és mindennapjait. „Az is érdekes téma, hogy meg lehet-e adóztatni a közösségi médiát. Rengeteg tanulmány született arról, hogy érdemes lenne. Ráadásul a Facebook közvetlen hatást tud gyakorolni az államok szuverenitására” – jegyezte meg a volt miniszter
Az új nemzeti konzultációval kapcsolatban elmondta, hogy figyelembe veszik az emberek véleményét, azonban a kormány nem feltétlenül aszerint dönt. Szóba kerültek a vakcinák is. A volt uniós biztos szerint kijelenthető, az Európai Unió életében először fordul elő, hogy nem átjárhatóak a határok. Szerinte sok pletyka kering a témában, például olyan is, hogy a magyaroknak azért nem jut elég vakcina, mert a németek vagy a franciák elviszik az oltóanyagot. Abban bízik, hogy kevesen hallják meg ezt a szóbeszédet.
„Sok romot látok, nap mint nap, fáradnak az emberek, így még komolyabb lelki következményei lehetnek a járványidőszaknak. Míg márciusban úgy tűnt, hogy átvészelik a polgárok a karantént, most, a harmadik hullámban, az újabb variánsok által sújtva, egyre növekszik a társadalmi frusztráció és a reménytelenség” – mondta Navracsics Tibor.
PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!