Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Arcanum: A flopitól az arcfelismerésig

Létrehozva:

Fotó: Dudás Szabolcs

Az Arcanum Magyarország vezető tartalomgyártója; kulturális tartalmak digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Biszak Sándor 1990-ben alapította a céget, ami azóta is sikeres családi vállalkozásként működik. Történetük a flopinál kezdődött, mára a mesterséges intelligencia alkalmazásánál tart.

 „Végig a kereshetőség volt a cél. Így lett, hogy a szoftver, amit fejlesztettünk, nemzetközi szinten is megállja a helyét” – mondta a Pesti Hírlapnak az alapító. Ami az Arcanumot igazán kiemelkedővé teszi, hogy a rendszerben lehetőségünk nyílik egy adott szóra rákeresni; a program megtalálja az összes előfordulását az adatbázisban. Ez az a fejlesztés, ami a szolgáltatást igazán korszakalkotóvá teszi. „Ha bárki leül a gép elé, és rákeres egy személynévre, helységnévre, bármilyen szóra, vagy amire csak szeretne, biztosan találni fog valami számára érdekeset” – mondta Biszak Sándor.

 

Kicsikkel kezdték

Kisebb méretű, könnyen szkennelhető lapokkal – Századok, Ethnographia – kezdték a nyomtatott formátumok digitalizálását, és hamar kiderült, hogy az embereket ez érdekli. Nagyon gyorsan megjelentek újabb és újabb igények az akkor még főleg a tudományos életben tevékenykedő felhasználóktól. 

„Láttuk, hogy ez az az irány, amiben elsőként fejlődnünk kell. Mindig kalandos a története annak, hogy egy-egy gyűjtemény hogyan jut el hozzánk. Némi szerencsének is köszönhető, hogy még a kezdetekben megkaptuk a Népszava gyűjteményét. Ekkor hoztuk meg azt a mára már nyilvánvalóan jó döntést, hogy a könyvek helyett a napilapok, folyóiratok digitalizációjába vágunk bele első körben” – idézte fel a tulajdonos.

 

Óriási adatbázis

Mostanra már határon túli lapok is érkeznek hozzájuk feldolgozásra. Jelenleg 32 millió oldal érhető el adatbázisukból, de természetesen a bővülés folyamatos. Az Arcanum Digitális Tudománytár szolgáltatásán keresztül újságok, tudományos- és szakfolyóiratok, lexikonok és könyvek is hozzáférhetők.

A Hungaricana Közgyűjteményi Portálon százötven közintézmény gyűjteménye érhető el. Oklevelek, képeslapok, festmények, térképek, iskolaértesítők, és műtárgyakról készült képek is elérhetők. Ez jelenleg nagyjából 15 millió oldalt jelent. A magyar népzenei gyűjtések teljes, húszezer órányi hanganyaga is hozzáférhető. „Ez utóbbi nemcsak a tánckarok számára hatalmas öröm. Magánemberként rátalálni arra, hogy egy Bartók-gyűjtésben dédnagyanyánk népdalt énekel, hatalmas dolog. Személyesen megérinti az embert” – mondta az alapító.

Az eredeti nagy katonai felmérések, város- és országos szintű, tematikus térképek másolatait a MAPIRE szolgáltatáson keresztül lehet elérni. A szolgáltatás a Habsburg Birodalom és utódállamainak történelmi térképeit és nagy térképsorozatait tárja elénk innovatív módon. Különlegessége, hogy 3D-ben és egymással összehasonlítva is megtekinthetőek, és itt is van keresőfunkció.

Szaktárs néven ismert szolgáltatásukban jelenleg húsz kiadó teljes repertoárja elérhető. Ez a lehetőség nagyon népszerű a tudományos életben tevékenykedők között, diákok, tanárok, tudósok is használják.

Az Arcanum havonta körülbelül egymillió oldalt dolgoz fel a legkülönfélébb dokumentumtípusokból. 

 

Mindig lehet fejlődni

Új projektek közé tartozik a szabadalmak feldolgozása, az újonnan érkezett amerikai magyar-, és a romániai román napilapok digitalizálása. A mesterséges intelligencia alkalmazása is fejlesztés alatt áll. Ilyen a látástechnológia legnépszerűbb eleme, az arcfelismerés. Feltölthető a weboldra bármilyen személy arcképe, a technológiának köszönhetően pedig a rendszer képes arra, hogy az összes, a feltöltött arcképhez hasonló személy fotóját megtalálja az adatbázisban.

Nagy újítása a cégnek a BERT- nyelvmodell alkalmazása. Ez technológia lehetővé teszi, hogy a keresés során megadjuk a tulajdonnév típusát, így beállíthatjuk például azt is, hogy helységnévre, személynévre vagy egy intézmény nevére keressen a rendszer.

Már most is hatalmas lehetőségeket rejt tehát a felhasználók számára az Arcanum, de még mindig lehet fejlődni.

A Széchenyi Könyvtárral való együtt működés nagy álom – mondta a tulajdonos, aki reméli, egyszer megszületik ez az együttműködés is.

 

Rebró Fanni

Legnépszerűbb cikkeink