Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Plusz pénzt kérnek a pluszmunkáért a háziorvosok

Létrehozva:

Képünk illusztráció | Fotó: MTI / Vasvári Tamás

A Fővárosi Kormányhivatal leveléből nem derült ki, kifizetnék-e a többletmunkát.

„Ki oltson, ha nem mi?” – fogalmazott egy háziorvos, aki kötelességének érzi, hogy akár hétvégén is dolgozzon, de szívesen venné, ha vállonveregetés helyett kifizetnék a munkáját.

A Fővárosi Kormányhivatal szerdán levélben kérdezte a háziorvosokat, hogy vállalnák-e hétvégén is az oltások beadását. A Telex birtokába került dokumentum tanúsága szerint a tömeges oltási szakaszban „a hétvégi napokon is szükséges az oltások beadásának biztosítása”, ennek lebonyolításához pedig „elengedhetetlen a háziorvosok elkötelezett munkája”.

Hogy a háziorvosoknak mennyi pluszmunkát kellene vállalniuk, illetve hogy azért jár-e plusz pénz, nem derül ki a levélből, amelyre egyébként csütörtök délig kellett válaszolniuk az orvosoknak.

A 168.hu-nak nyilatkozó háziorvos azt mondta, kötelességének érzi, hogy vállalja az oltással járó többletterheket, illetve a hétvégi pluszmunkát. Akkor is így lenne ez, ha semmiféle pluszjavadalmazással, ellentételezéssel nem jár az oltási munka. „De persze az ember szívesebben megy, ha tudja, hogy a vállon veregetésen kívül máshogy is díjazzák a hétvégi oltást” – fogalmazott Jelinek Benjámin.

Erre egyébként van is némi esély: Jelinek elmondása szerint a Háziorvosok Online Szervezetének hétfői fórumán elhangzott, a pluszmunka kifizetését kérik a döntéshozóktól. Hogy mekkora ellentételezésről lehet szó, egyelőre nem tudni.

 

A vakcina beadása, valamint az ahhoz kapcsolódó adminisztráció jelentős terheket ró a háziorvosokra, főleg az idősebbekre, ő maga azonban megoldandó kihívásként éli meg a helyzetet. „Mindenki végzi a dolgát. Egyébként is: ki oltson, ha nem mi?” – kérdezte a háziorvos. 

Az oltás egyébként a Fővárosi Védelmi Bizottság mellett működő oltási munkacsoport iránymutatása alapján történik: a háziorvosoknak megküldik a körzetükből regisztráltak neveit, és egyértelmű utasításokat adnak, hogy milyen szempontok alapján kell behívni az oltandókat.

A szükséges eszközökkel történő ellátás Jelinek elmondása szerint eddig zökkenőmentesen zajlott: a vakcinákat tartalmazó ampullákat, a fecskendőket és a dokumentációhoz szükséges nyilatkozatokat a kormányhivatal munkatársa vitte ki neki. Mivel eddig csak a rendelési időn kívül, összesen tíz betegének tudta beadni a fejenkénti két-két vakcinadózist, a többi páciensre szánható idő sem csökkent. „Ha napi ötven embert kell beoltani, akkor ez az út persze nem járható” – mondta a háziorvos. Ő egyébként eddig csak a Moderna és az AstraZeneca vakcinájával oltott, de többeket is küldött már oltópontra, hogy ott vegyék fel a Pfizer és a Szputnyik V oltóanyagot; egyiket sem övezte különösebb ellenállás a páciensek részéről. Jelinek Benjámin nem is tart ilyesmitől:

„Bár az újtól, az ismeretlentől mindenki fél, amikor az emberek látják majd, hogy a környezetükben beoltottak jól vannak, az meg fogja nyugtatni őket.”

Legnépszerűbb cikkeink